A miértek és a hogyanok világába enged bepillantást az Év Oktatója, Prof. Dr. Bíró István

Az egyetemi kitüntetések legtöbbjét évente csak igen kevés személy kaphatja meg – az Év Oktatója Elismerő Oklevelet mindössze hárman. Az idei kiválasztottak egyike Prof. Dr. Bíró István, a Mérnöki Kar dékánja, egyetemi tanára volt. A díjjal azokat a Szegedi Tudományegyetemmel munkaviszonyban álló oktatókat tüntetik ki, akik már több éve eredményesen oktatják és nevelik hallgatóikat, erkölcsi és emberi magatartásuk pedig példaként állítható a fiatalok elé.

- Hogyan fogadta a cím elnyerését?

- Nagyon jóleső és megtisztelő dolog, hogy a hallgatók nekem ítélték ezt a díjat. Nagyon meglepett, nem gondoltam, hogy pont engem választanak, hiszen dékánként, viszonylag keveset találkozom velük, összesen heti 8 órában a nappali tagozatosokkal. Ennek ellenére a hallgatók - mégis úgy vélték, hogy oktatói munkám során kiérdemeltem a címet. Ez engem egyébként arra inspirál, hogy ennek acímnek még inkább megfeleljek a jövőben.

- Mi a kutatási területe?

- A Szegedi Tudományegyetemen a munkámat a Mérnöki Kar Gépészeti és Folyamatmérnöki Intézetében kezdtem 2009-ben egyetemi docensként. Főbb kutatási területeim az emberi térd biomechanikai mozgásvizsgálata, az emberi térd három-hengeres kinematikai modelljének érzékenységi vizsgálata, a lineáris és nemlineáris lengőrendszerek szimulációja, az ipari alkalmazású mesterséges izmok dinamikai modellvizsgálata és végezetül az acélszerkezetek konstrukciós és feszültség-analízise, végeselemes modellezése.

- Miért pont ezeket a témákat, illetve tantárgyként a mechanikát választotta?

- Nekem ez egy korábbi döntésem, 1994-ig gépelemeket oktattam, ami a mechanikára épülő tantárgy. Ez kifejezetten gépszerkezetekkel foglalkozik, azon belül is a méretezéssel és konstrukciós kialakítással, mechanikai terheléseknek megfelelően. Aztán úgy gondoltam, hogy visszalépek a mechanikára. Ez kifejezetten a matematikára épülő alkalmazáskról szól, nyugvó és mozgó szerkezeteken. Ebben a nehezebben emészthető és nem olyan látványos témában láttam meg a kihívást, hogy a fiatal mérnök jelölteknek igazán jó alapot nyújthassak. A probléma, az egy megoldandó feladat, ezt kell látnia egy mérnöknek. Sokszor mondom a hallgatóknak, hogy gyorsan nem adja meg magát a mérnöki tudomány, küzdeni kell érte. Arisztotelész szerint, a tanulás fájának gyökerei keserűek, de a gyümölcse édes. Amikor a mechanikát tanítjuk és tanuljuk, a mérnöki tudás gyökereinél tartunk, a gyümölcse később lesz édes, ezt mondom rendre a hallgatóknak biztatásként.

- Hogy látja, miként lehet még hatékonyabb az egyetemi oktatás? Hogyan zajlik Önnél egy óra?

- Van egy beceneve a mechanikának: alkalmazott matematika, véleményem szerint ez önmagában sem egy izgalmas cím, ezért ebben megtalálni, megmutatni a szépséget, nagy kihívás. A másik nehézség, hogy lekössük a hallgatók figyelmét.

Nagyon sok szerkezettel és számítással foglalkozunk. A mérnöki szemléletet fel kell építeni és ezt követően lehet aktívan problémát megoldani. A mechanika igazán látványos és tartalmas tud lenni, de ahhoz kemény és szilárd alapokra van szükség. Ezt kiépíteni maga is mechanika, egymást követő lépésekkel haladunk. A jó módszer szerintem, hogy alkalmazásban ok-okozati környezetbe helyezzük a hallgatót. Az elmélet célja, hogy a gyakorlatra készítsen fel. A gyakorlat pedig az életre.

- Milyen szerepe lehet ebben a hallgatóknak?

- Kaptam olyan hallgatói visszajelzést, hogy látszik rajtam, hogy a téma nem púp a hátamon. Én szeretem a mechanikát és véleményem szerint ezt láttatni kell a hallgatókkal is: az, hogy ő is szeresse, amivel foglalkozik és, hogy aki átadja, az képes legyen megszerettetni. A hallgatói érdeklődés folyamatosan változik, ezzel tisztában kell lenni oktatóként. Eleinte még zajosabbak vagyunk, aztán később, már a harmadik félév elején, kollégaként üdvözöljük egymást, mert ott már mindenki mérnök akar lenni. Ott már a mozgástan, hogy mi mozog, hogy mozog, erők, nyomatékok, hogy mi hajtja a szerkezeti elemeket egy mérnök számára igazán érdekes, ott már igazán mély átélés van. A hallgató szerepe tehát abban áll, hogy mennyire szereti, amit csinál, mennyire tud és akar bevonódni.

- Vannak különleges, már bevált módszerei az elmélet és a gyakorlat szétválasztására?

- A mechanika nem a kísérletekről szól, persze vannak bemutatók, egyszerű lengő rendszerek vagy egy rúdterhelés, de a tárgy, igazán klasszikus. Döntő részében, ami szükséges az a tábla és a kréta. Mindig követem a szakirodalmat és a nemzetközi oktatói trendeket, de maga a tartalom, az ábrák, az összefüggések folyamatában, a táblán történik. A lényeg, hogy lépésenként ok-okozati magyarázattal kell csinálni mindent, hogy a diákok is megértsék és alkalmazni tudják az új ismereteket. Azt, hogy mi miből következik, azt kell megérteniük, ezért az elméleti és a gyakorlati tudást nem lehet és nem is kell szétválasztani. Inkább a miértek és a hogyanok világát kell megalkotni. A gyakorlatok során nem azt kérem tőlük, hogy egy képletbe behelyettesítsenek, hanem egy összetett műszaki problémára találjanak megoldást. Ahhoz, hogy valaki jó mérnökké váljon, ezt a szemléletet kell magáévá tennie.

SZTEinfo – Kovács-Jerney Ádám

Fotó: Bobkó Anna, Sahin-Tóth István