2023-ban harmadik alkalommal rendezi meg EIT Food Food Solutions Programját, melyre 3-5 fős egyetemi csapatok jelentkezését várják, hogy a résztvevők ötleteiket nemzetközi zsűri előtt bemutathassák.
A 2023. márciusa és novembere között zajló versenyre 3-5 fős csapatok jelentkezését várják, melyre BSc és MSc képzésben résztvevő hallgatók jelentkezhetnek. Az idei program témaköre a hagyományok újragondolására, a helyi élelmiszerspecialitások fenntarthatóbb módon történő előállítására összpontosít.
A magyarországi csapatokat a Campden BRI Magyarország mentorálja a verseny teljes ideje alatt. A végső termékkoncepciókat és üzleti terveket nemzetközi zsűri fogja értékelni a 2023. novemberében megrendezésre kerülő Záró Konferencián.
A Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kara számára nem ismeretlen ez a verseny hiszen 2021-ben az első két helyezést, 2022-ben a harmadik helyezést érték el a Mérnöki Kar által indított csapatok.
Az első EIT Food Solutions DIG-IT Programban a csapatoknak valós élelmiszeripari problémát kellett megoldaniuk a digitalizáció nyújtotta lehetőségekkel. Az SZTE Mérnöki Kar Future Leaders csapata (Berta Luca, Csík Dominik, Ludányi Balázs, Újvári Gréta) az első helyen, a Smarthousehold csapata (Valaczkai-Rózsa Veronika, Takács Ágota, Illyés Nikolett Szilvia, Nagy László és Lennert József Richárd) a második helyen végzett a nemzetközi megmérettetésben.
A 2022-es Reuse2Recreate Food célja az volt, hogy a csapatok sütőipari és/vagy gyümölcsfeldolgozásimelléktermékek felhasználásával új termékkoncepciót dolgozzanak ki. A Mérnöki Kar UCO nevet viselő csapata(Gyöngyösi Zsuzsanna, Samu Csilla, Takács Ágota, Takács Tamás) a 3. helyet szerezte meg. Emellett a Leading Ladies nevet viselő csapatunk (Futó Barbara Anna, Boros Gyevi Vivien, Hajben Huanita, Komlódi Tekla) is nagyszerű termékkoncepciót dolgozott ki.
A csapatok jelentkezését 2023. február 28-ig lehet leadni a Campden BRI Magyarországon keresztül Varsányi Kinga részére az alábbi e-mail címen; k.varsanyi@campdenkht.com.
A tapasztalat és az elmaradhatatlan díjazás mellett nemzetközi szakmai kapcsolatokra, új ismeretekre, további támogatások megpályázására, folyamatos mentorálásra számíthatnak a résztvevők.
A verseny meghívója ITT letölthető.
Szöveg: Újvári Gréta
Fotó: eitfood.eu