EIT_food_solutions

Nemzetközi versenyen mérették meg magukat a Mérnöki Kar hallgatói

Két csapattal is részt vett a Mérnöki Kar az EIT Food kezdeményezés keretében idén is megrendezésre került Food Solutions - Reuse2Recreate Food innovációs versenyen, melyre B.Sc; M.Sc, vagy PhD képzésben résztvevő diákok 3-6 fős csapatai jelentkezhettek.

A verseny során a csapatok sütőipari és / vagy gyümölcsipari melléktermékek felhasználásán alapuló új termékkoncepció kidolgozását kellett, hogy megvalósítsák, erre 2022. márciusa és októbere között fél éves időszak állt rendelkezésre. A termékkoncepciók kidolgozásában a csapatok számára a projektben résztvevő ipari partnerek nyújtottak támogatást, emellett a magyar csapatokat a Campden BRI Magyarország mentorálta a verseny teljes idején. A csapatok a féléves programterv keretében az ötlettől egészen a termékmegvalósításig juthattak el, mentorok segítségével pedig még a kapcsolódó üzleti terv kidolgozására is sor kerülhetett. A végső termékkoncepciókat és üzleti terveket a versenyzők egy nemzetközi zsűri előtt mutatták be 2022. novemberében, Brüsszelben.

 

A Mérnöki Kar UCO elnevezésű csapata a versenyen kiemelkedő teljesítményt nyújtott, harmadik helyezést ért el. A csapat által kidolgozott termékkoncepció egy olyan természetes gyümölcs bevonat volt, amely lelassítja a növényi légzés folyamatát.

Csapattagok:

Gyöngyösi Zsuzsanna - MK, élelmiszermérnöki BSc

Samu Csilla - MK, élelmiszermérnöki BSc

Takács Ágota - MK, élelmiszerbiztonság és - minőség mérnöki MSc

Takács Tamás - TTIK Biológia Doktori Iskola


EIT_Food_solutions_Leading_Ladies


Leading Ladies nevű csapatunk almatörköly felhasználásával keszült, glutén, cukor, tojás és laktózmentes töltött kekszet fejlesztett, 100%-ban természetes összetevőkkel.

Csapattagok:

Futó Barbara Anna – MK élelmiszermérnöki BSc

Boros Gyevi Vivien – MK élelmiszermérnöki BSc

Hajben Huanita – MK élelmiszermérnöki BSc

Komlódi Tekla – MK élelmiszermérnöki BSc.

 

EIT_Food_solutions2


Gratulálunk a versenyzőknek!