Bezár

Hírarchívum

v13_borito

Híd az egyetemi mérnökképzésbe - Szakképzési centrumtalálkozó a Mérnöki Karon

Híd az egyetemi mérnökképzésbe - Szakképzési centrumtalálkozó a Mérnöki Karon

2021. november 19.
2 perc

2021. november 18-án került sor a Mérnöki Karon a „HÍD az Egyetemi Mérnöki Képzésbe” című szakmai rendezvényére, melynek keretében a régió szakképzési centrumainak képviselőit látta vendégül Karunk.

A rendezvénnyel olyan inspiráló, a gondolatok megosztására alkalmas miliő létrehozására törekedtünk, melyben a Mérnöki Kar, valamint a szakképző intézmények által nyújtott képzések közötti lehetséges kapcsolódási pontok, együttműködési lehetőségek azonosítására nyílt lehetőség.


A hallgatóság köszöntését követően Dr. habil. Bíró István, a Mérnöki Kar dékánja ’A gyakorlatorientált mérnökképzés innovációja” című előadásában a résztvevők számára közös célként fogalmazta meg a fiatal szakemberek helyben tartásásának jelentőségét, melyhez az érdekeltek – felsőoktatási intézmények, szakképzési centrumok, vállalkozások – együttműködésében realizálódó, akár a közoktatási szint felső tagozatától induló életpálya-modell felépítése járul hozzá leginkább. Ennek markáns elemei között említhető az okleveles technikusi képzések egyetemi mérnöki képzésben kredit-beszámítással történő elismerése, duális képzési együttműködések, közös Tudományos Diákköri Konferenciák, konstrukciós versenyek, tematikus szakkörök megvalósítása.


v4


Ezt követően Dr. Péter Szabó István, az SZTE Mérnöki Duális Képzési Központ vezetője „A Mérnöki Duális Képzési Központ működése, szerepe a gyakorlatorientált képzésekben, a műszaki életpályamodell fejlesztése” című előadásában a Mérnöki Duális Képzési Központ munkáját és eredményeit mutatta be a hallgatóságnak. Ennek keretében kiemelte, hogy a 2020. év során a duális képzésre vonatkozóan megkötött vállalati együttműködések száma a világjárvány ellenére sem csökkent, sőt, számos együttműködés kialakítására került sor, ami a duális képzési program egyértelmű sikerét mutatja. Jógyakorlatként az országos szinten élenjáró prototípusnak bizonyult, a Szegedi SzC Déri Miksa Műszaki Technikummal kialakított műszaki életpálya-modell bemutatására került sor.


v5


A gondolatébresztő előadásokat követően a résztvevők kerekasztal beszélgetés keretében vitatták meg az intézmények közötti együttműködésben rejlő lehetőségeket, valamint a további, gyakorlati feladatokat.

A rendezvény főszervezője Dr. habil. Zsótér Brigitta, tehetséggondozásért felelős dékáni megbízott, akinek áldozatos munkáját ezúton is köszönjük!

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek