A köznevelési és szakképző intézményekben tanuló diákok pályaválasztásának elősegítése, valamint a természettudományos tárgyak iránti érdeklődés felkeltése céljából az SZTE Mérnöki Kar telephelyein látogatható „osztálykirándulás” rendezvények mellett a Mérnöki Kar kihelyezett foglalkozások megtartására is vállalkozik.
A foglalkozásokra a köznevelési/szakképző intézményekben kerülhet sor, akár tanórai, akár szakköri foglalkozások keretei között, előre egyeztetett időbeosztás illetve téma alapján. A foglalkozások témaválasztéka a Mérnöki Kar képzési portfóliójával összhangban került kialakításra.
Választható foglalkozásaink:
Élelmiszermérnöki Intézet gyakorlati bemutatók
Élelmiszer-mikrobiológia: Az élelmiszerekben előforduló hasznos és káros mikroorganizmusok bemutatása során a résztvevők megismerhetik az egyes mikrobákat, amelyeket Petri-csészében képzett telepeik segítségével morfológiailag tudják vizsgálni, ezáltal is átfogó képet kaphatnak, hogy egyes mikrométeres élőlényeknek milyen élelmiszerbiztonsági vonatkozásaik vannak.
Színmérés az élelmiszeriparban: Hogyan tudjuk a látható színeket mérni? A program keretein belül a diákok megismerhetik az élelmiszerek színmérési lehetőségeit. Az érdeklődő tanulók ki is próbálhatják a színmérést.
Érzékszervi bírálatok az élelmiszeriparban: Az érdeklődő hallgatók betekintést nyerhetnek az érzékszervi vizsgálatok színes-szagos világába. Tesztelhetik a színfelismerő képességüket, szag- valamint ízmegállapító képességüket, és kipróbálhatják magukat termék bírálatban is.
Gépészeti Intézet gyakorlati bemutató
Alternatív energiákhoz kapcsolódó eszközös bemutató: a bemutató során a résztvevők számára különböző energiatermelési lehetőségek kerülnek bemutatásra hordozható eszközök segítségével (bioenergia, mechanikus energia-előállítás, hidrogéncella).
Anyagösszetétel vizsgálat és hegesztési varratellenőrzés: hordozható eszközök segítségével a bemutató során a résztvevők betekintést nyerhetnek az anyagösszetétel vizsgálatok módszertanába és jelentőségébe, a hegesztési varratok vizsgálatába.
Hulladékgazgálkodás jelene és jövője: bemutató előadás a hulladékgazdálkodás jelenlegi és jövőbeli helyzetéről, az újrahasznosítás és alternatív energiák szemszögéből való kitekintés.
Belsőégésű motorok jelene és jövője az elektromobilitás tükrében: bemutató előadás a belsőégésű motorok fejlődéstörténetébe, a motorok működési elvén keresztül egészen az elektromobilitásba történő átmenetig.
Kenőanyagok alkalmazása gyakorlati körülmények között: a kenőanyagok fejlődéstörténetét bemutató előadás, a helyes kenőanyag kiválasztás szempontjainak megismerése gépészeti berendezések esetében gyakorlati példákon keresztül.
Mechanikai (statika, szilárdságtan) problémák megoldása gyakorlati szemmel: bemutató előadás és gyakorlati feladatok megoldása a statika és szilárdságtan témaköreiből.
Mechatronikai és Automatizálási Intézet gyakorlati bemutatói mechatronikai és automatizálás témakörben:
3D nyomtatási bemutató: A diákok megismerkedhetnek a 3D nyomtatás világával, eszközeivel, technológiájával kivetített előadás formájában, illetve egy szálolvasztásos technológiával működő 3D nyomtatón keresztül közelről megismerkedhetnek a 3D nyomtatással. A foglalkozás során bemutatjuk a tervezést, 3D modellek szoftveres előkészítését illetve azok konkrét kinyomtatását. A foglalkozás körülbelül 1,5 óra időtartamú, amiből természetesen lehet 45 perces verziót is tartani (kevesebb prezentációval).
Mobilrobotok világa: Olyan robotokat szeretnénk bemutatni a tanulóknak, melyek helyváltoztatásra alkalmasak. Ezek az eszközök egyre nagyobb szerepet kapnak szerte a világon a raktározó robotoktól kezdve a kórházi kisegítő robotokig. 2 db eszközön keresztül tudjuk bemutatni a diákoknak ezeket a robotokat, a bemutatóhoz egy LEGO Mindstorm önegyensúlyozó robot és egy MAGNI teherszállító 3-kerekű robot áll rendelkezésünkre. A foglalkozás során bemutatjuk a robotok felépítését, a különböző hajtási és szenzorikai megoldásokat, illetve ezek programozását is kipróbálhatják az érdeklődő diákok. A foglalkozás időtartama 45 perc.
Biológiai Rendszerek Műszaki Intézete gyakorlati bemutatói szennyvíztisztítás témakörben:
Házi készítésű homokszűrő modell zavarosságmérő egységgel:A háztartási szennyvizeink nagyon változatos összetételűek, a szemmel nem látható apró részecskéktől kezdve egészen a kézzel fogható, nagyméretű tárgyakig bármi előfordulhat bennük. Ahhoz, hogy a szennyvíztisztítási folyamat hatékony legyen, első körben feltétlenül meg kell szabadulnunk azoktól a nagyméretű részecskéktől, melyek a további folyamatokat hátráltatnánk. Ennek egyik egyszerű és kifejezetten hatékony módja a homokfogók alkalmazása, melyek kiválóan, és egyszerűen modellezhetők akár hétköznapi tárgyak, anyagok segítségével is. Házi készítésű homokszűrőnk és egy zavarosságmérő segítségével egy egyszerű kísérlet keretében megvizsgálhatjuk, hogy már egy ilyen egyszerű lépés is milyen nagy mértékben képes tisztábbá tenni a vizet!
Modell biológiai reaktor:Miért is kellene feltétlenül erőteljes vegyszereket és bonyolult technológiákat használni, mikor egy olyan égető problémára, mint a szennyvizek ártalmatlanítása, a természet is számtalan megoldási lehetőséget nyújt? A szennyvízkezelés második nagy lépcsője, a biológiai tisztítási fázis mikroorganizmusok segítségével valósul meg: a különböző baktériumok lebontják a szennyvizekben található oldott, szerves komponenseket. Ezzel ők is jól járnak, mert rengeteg tápanyaghoz jutnak, és mi is jól járunk, mert a szennyvizünk szennyezőanyag-terhelése jelentős mértékben lecsökken. Ezek a folyamatok kiválóan modellezhetőek egy egyszerű, üvegből készült laboratóriumi reaktorban, amire egy nyomásmérőt helyezve pontosan nyomon követhetjük, hol is tart a mikrobák által véghezvitt lebontási folyamat.
Derítés:Szemmel nem láthatók, a mikrobák sem nagyon tudnak mit kezdeni velük, ellenben nagy mennyiségben jelen vannak, és feltétlenül meg kell szabadulnunk tőlük. Ezek azok, amiket egyszerűen lebegőanyagoknak hívunk. Sokféle létezik belőlük, egy vonásuk viszont mindegyikben közös: kifejezetten stabilak. Ahhoz, hogy hatékonyan eltávolíthassuk őket, valahogy el kell érnünk, hogy összetapadjanak, és nagyméretű, könnyen szeparálható részecskéket kapjunk végeredményül. Ennek a kulcsmozzanata a koagulálás-flokkulálás (magyarul derítés), melynek során az apró lebegő részecskék közötti taszítóerőket lecsökkentjük, és lehetővé tesszük, hogy könnyen ülepíthető nagyobb részekké álljanak össze. Ez a folyamat szintén egyszerűen modellezhető akár kis méretben is: csupán egy megfelelő üvegedényre, egy keverőre, koagulálószerre és időre van szükség. Ha ezek adottak, nagyon látványos változásokat tapasztalhatunk a szennyvízmintáinkban a folyamat során.
Membránszűrő cella, 3D nyomtatott áramlás segítők: A szennyvíztisztítás végső célja természetesen az, hogy kiváló minőségű, egészséget nem veszélyeztető tiszta vizet nyerjünk a szennyvízből. Ezt régebben jellemzően kémiai fertőtlenítőszerekkel érték el a tisztítási folyamat utolsó lépéseként, manapság viszont egyre határozottabban kerülnek előtérbe a környezetkímélő, vegyszereket nem igénylő megoldások is. A membránszűrés kiváló alternatíva lehet akár az oldott állapotban lévő maradék szennyezőanyagok eltávolítására, mely természetesen laboratóriumi méretben is megvalósíthat és bemutatható: s hogy a folyamat még hatékonyabb legyen, 3D nyomtatással készült elemekkel egészíthetjük ki a membránszűrő cellánkat.
A kiválasztott foglalkozásokkal kapcsolatos időpont-egyeztetés a következő e-mail címen lehetséges: korponai@mk.u-szeged.hu.