gyaszhir_Soos

In memoriam Prof. Dr. Soós József

Szomorú szívvel búcsúzunk Dr. Soós József professor emeritustól, aki életének 71. évében elhunyt.

Prof. Dr. Soós József professzor emeritus, a Szegedi Tudomány elismert professzora 1951. február 01-jén született Budapesten.

1974-ben végzett a József Attila Tudományegyetem Természettudományi Kar biológia-kémia szakán, mint okleveles biológia-kémia szakos középiskolai tanár. A BME Mérnöki Továbbképző Intézetében Atomtechnikából (1976), majd az Országos Mérésügyi Hivatalban felsőfokú metrológia (1996) szakképesítést szerzett, illetve a Magyar Gazdasági Kamarában középfokú vámügyi tanfolyamot végzett el.

1974-1981 között a MTA Szegedi Biológiai Központ Biofizikai Intézetében tudományos segédmunkatárs, majd 1981-1993-ig tudományos főmunkatárs. 1993-1999 között a Biohit/Biotron International igazgatója.

1999-ben került a SZTE Szegedi Élelmiszeripari Főiskolára – az SZTE Mérnöki Kar jogelődjéhez – az Élelmiszertudományi Tanszékre tudományos munkatársként, ahol 2000-től tudományos főmunkatársként dolgozott.

PhD fokzatát 2000-ben szerezte biológia tudományok területen. 2003-ban az állattenyésztési tudományok (mikrobiológia) habilitált doktora lett. Főiskolai tanári kinevezést kapott 2000-ben.

Számos akadémiai tudományos szakmai szervezet fogadta tagjai közé, pl. Hungarmet, MÉTE, Magyar Biológiai Társaság, MTA SZAB Élelmiszertudományi Munkabizottság.

Oktatói, tudományos, közéleti tevékenységét több díjjal ismerték el. Elnyerte az Európai Molekuláris Biológiai Szervezet ösztöndíját 1983-ban, 2003-ban pedig Széchenyi István ösztöndíjat kapott. 2005-ben főigazgatói dicséretben részesült, 2007-ben oktatói nívódíjjal ismerték el kiemelkedő munkáját.

Professzor úr felkészültsége, tudása, nemzetközi tapasztalatai révén az ismeretek magas szintű átadásával nélkülözhetetlen szerepet töltött be a Kar által folytatott élelmiszermérnök képzésben.

A tehetséggondozás terén is tevékeny és eredményes oktató volt. Hallgatói, szakdolgozatosai, a nála diplomadolgozatot írók nemcsak a Mérnöki Karról kerültek ki. Segítségével számos hazai és külföldi egyetem hallgatója készített el (részben, vagy egészben) PhD dolgozatát.

 

2014-ben vonult nyugdíjba, mint az SZTE Mérnöki Kar professzor emeritusa. Emlékét tisztelettel megőrizzük.