tdk_borito2

Két alkalommal rendeztek Tudományos Diákköri Konferenciát a 2019/2020-as tanév I. félévében a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karán

A Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karán a 2019/2020-as tanév I. félévében két alkalommal is tartottak Tudományos Diákköri Konferenciát: 2019. november 21-én és december 11-én.

Összesen hét szekcióban (3 és 4 szekció) mérték össze a versenyzők tudásukat: élelmiszertudomány és -technológia, környezet-biotechnológia; műszaki és ökonómia tárgykörben.

A szakmai zsűri és a szekció titkárok lelkiismeretes munkáját emléklap adományozásával ismerte el a Mérnöki Kar vezetése és Tudományos Diákköri Tanácsa.

A rendezvény támogatója az SZTE MK Hallgatói Önkormányzata, a Dr. Huszka Tibor Élelmiszeripari Szakmai Klub és a Bonafarm Csoport, valamint a Moltech AH Kft. volt.

A rendezvényeket Laurinyecz Nóra demonstrátor konferálta. A tudományos diákköri utánpótlás nevelés érdekében mindkét alkalommal nézőként részt vehettek érdeklődő középiskolás diákok is. A kari TDK hivatalos megnyitóját követően egyetemi oktatói és TDK munkába bevont hallgatói segítséggel körbe vezették az érdeklődő középiskolásokat a különböző szekciókon. Meghallgathatták az előadásokat. A szekcióprogram és az eredményhirdetés időpontja közötti holtidőben kötetlen beszélgetést folytathattak a versenyzőkkel. Majd részt vehettek a hivatalos eredményhirdetésen.

A Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karának Hallgatói Önkormányzata biztosította a díjazottaknak a pénzjutalmat. Ezek átvételének módjáról a Mérnöki Kar Hallgatói Önkormányzatának elnöke, Kiss Sándor tájékoztatta a versenyzőket.

A díjakat a helyezettek a november 21-iki rendezvényen Hovorkáné Dr. Horváth Zsuzsanna oktatási és általános dékánhelyettes asszonytól, december 11-én pedig a Mérnöki Kar dékánjától, Dr. habil. Bíró Istvántól vették át.

A Dr. Huszka Tibor Élelmiszeripari Szakmai Klub és a Bonafarm Csoport különdíjait Bencsik Dóra tanársegéd adta át.


cikk1

Csoportkép a díjazottakkal az SZTE MK 2019. november 21-iki Tudományos Diákköri Konferenciáján

Fotó: Dani Géza


cikk2

Csoportkép a díjazottakkal az SZTE MK 2019. december 11-iki Tudományos Diákköri Konferenciáján

Fotó: Dani Géza


A díjkiosztó ünnepségek végén Joóné Muhi Piroska, a Tudományos Diákköri Tanács titkára és a TDT elnöke, Dr. habil. Zsótér Brigitta gratulált a versenyzőknek és a felkészítő tanáraiknak, valamint megköszönte a zsűri, a TDK szervezésében résztvevő kollégák, demonstrátorok, HÖK képviselő fáradságot nem ismerő, áldozatos munkáját.

A rendezvény finanszírozásában közreműködött az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Emberi Erőforrások Támogatáskezelő és a Nemzeti Tehetségprogram „A hazai Tudományos Diákköri műhelyek rendezvényeinek támogatása” című és NTP-HHTDK-19-0001 számú pályázaton keresztül.


A TDK-k eredményei az alábbi linken letölthetők (pdf)

2019. november 21.

2019. december 11.


cikk3