matekverseny

Sikeresen szerepeltek a Mérnöki Kar hallgatói a Hajós György Matematika Versenyen

2016. április 14. és 16. között került megrendezésre a 38. Hajós György Matematika Verseny Baján, az Eötvös József Főiskolán. A versenyen a meghívott intézmények nappali tagozatos, első BSc diplomát szerző hallgatói előzetes nevezés alapján vehetnek részt. A csapatok legfeljebb négy hallgatóból álltak. Minden versenyző résztvevője volt az egyéni versenynek és a csapatversenynek, utóbbin az elért pontszámok alapján a legjobb három hallgató eredménye számított a helyezések kialakításában.


A versenyen 101 hallgató 27 csapatban mérte össze tudását. Karunkat négy hallgató képviselte: Mihalkó József, Kakuszi Ádám, Tran Do Tuong Huan, Gale Tibor. (A képen Csató Sándorral (a versenybizottság tagja), Fabulya Zoltánnal (felkészítő tanár) és a versenybizottság elnökével, Obádovics J. Gyula professzorral látható a csapatunk, akitől dedikált könyvét vehettük át.)


Az egyéni versenyben Mihalkó József és Kakuszi Ádám a 30. illetve a 35. helyen végzett, de az egész csapat nagyszerűen teljesített, a rangos mezőnyben csapatversenyben a 12. helyezést értük el. Felkészítő tanáruk Dr. Fabulya Zolán volt.


Gratulálunk a nagyszerű eredményhez és további sikeres versenyzést kívánunk a jövőben!