„Nagyon sok tehetséges fiatal van, és úgy gondolom, hogy ezért érdemes csinálni” – interjú Dr. habil. Gál Józseffel

Dr. habil. Gál József lassan két évtizede az SZTE Mérnöki Karának elismert oktatója. Külkapcsolati dékánhelyettesként több száz hallgató és oktató mobilitását segítette elő. Megbízási ciklusának végéhez közeledve kérdeztük karrierjéről, utazásairól, szabadidejéről.

„Jó lenne átadni azt, amit a gyakorlatban csináltam, a következő generációknak is”

– 2007-ben kerültem ide a Mérnöki Karra. Előtte a Mezőgazdasági Karon voltam néhány évig. Azt megelőzően pedig versenyszférában dolgoztam jó másfél évtizedet. Ennek azért is gondolom, hogy van jelentősége, mert az én első diplomám az közlekedésmérnöki, tehát közlekedési logisztikai területen szereztem diplomát a Budapesti Műszaki Egyetemen és utána a gyakorlatban csináltam azt, amit azóta itt is többnyire tanítok. Sok logisztikai tantárgyam van itt a Karon. A másik ok, amiért idekerültem, hogy én 2003-ban szereztem PhD fokozatot és akkor a doktori program keretében már volt egy tanítási rész és, ez megérintett. Rájöttem, hogy jó lenne átadni azt, amit a gyakorlatban csináltam, a következő generációknak is. Úgyhogy a Szegedi Tudományegyetemre Magyarország Unióba lépésével egyszerre érkeztem, de a Mérnöki Karra 3 évvel később – mesélt a Szegedi Tudományegyetemre kerüléséréről Dr. habil. Gál József.

Szakmai tapasztalat átadása a hallgatóknak

Megkérdeztük azt is, hogy hogyan került közel az utazás a Mérnöki Kar oktatójához. – Az életem során mindig úgy alakult, hogy sokat kellett utazni. Ha csak arra gondolunk, hogy a közlekedésmérnök vagy logisztikai mérnök, mint szakma olyan szakterület, ami azért jár némi térbeli mozgással. A munkáim során, tehát a versenyszférában is, az akkori Tisza Volán árufuvarozási területén dolgoztam, magyarul a nemzetközi forgalomban mozgó kamionokat irányítottuk, szerveztük, így Szegeden dolgoztam, de voltam különböző országokban hosszabb-rövidebb időre kiküldött képviselő, és akkor onnan intéztem ezt a munkát. Utána másik munkahelyeimen is, az orosházi síküveggyárban, vagy a porcelángyárban Vásárhelyen annyival egészült ki a munkám, hogy ott még egy kontrolling terület is hozzá kapcsolódott. A Villeroy&Boch németországi központjába rendszeresen kellett utazni, illetve más helyekre, tehát mindig olyan munkám volt, ahol kellett mozogni. Itt is a Mérnöki Kar különböző pályázatai kapcsán hasonló feladatokat végeztem. Nagyon gyorsan megkaptam az Erasmus koordinátori feladatot. Utána jött a CEEPUS Program is, ami szintén mobilitási program, és ennek keretében is hallgatókkal, vagy hallgatók nélkül elég sok mozgást hozott az élet. Valamilyen szinten – természetesen – szeretni kell utazni is, akkor lehet hatékonyan csinálni. Sokan azt gondolják, hogy ez valami fantasztikus dolog, ami részben igaz is, de másrészt azt is kell tudni, hogy azért ez is olyan, mint a többi munka; egy idő után van benne jelentős ismétlődés, csupán a résztvevő hallgatók mások.

A digitalizációnak hála szinte már bárhonnan lehet dolgozni, oktatni

Számos Erasmus és CEEPUS hallgató és oktató köszönheti a Mérnöki Karon keresztüli kiutazását Dr. habil. Gál Józsefnek. Kíváncsiak voltunk arra is, hogy hogyan változtak utazási szokásai külkapcsolati dékánhelyettesi kinevezését követően?

– A külkapcsolati, dékánhelyettesi funkciót, már negyedik ciklusban végzem, illetve volt egy ötödik ciklus is, amikor egyfajta külkapcsolati irodavezetőként dolgoztam itt a Karon, tehát gyakorlatilag 2008. óta folyamatosan csinálom. Ennek az időszaknak a vége közeledik. Ezt nem úgy kell érteni, hogy állandóan utazgat az ember. Teljesen külön kell választani a magánutazásokat, és a hivatalos utakat. Utóbbi az egyfajta munka, és az anyagi lehetőségek változásával, illetve napi szintű levelezéssel, szervezéssel jár, ami irodai munka. Be kell osztani az időt. A 2000-es évek elején jutott néhány nap arra, hogy az ember kicsit szétnézzen, valamit felfedezzen, vagy akár pihenjen külföldi utazásai során. Akkor nem volt még mobiltelefon, vagy olyan internet, hogy bárhonnan el tudok érni bármit, vagy engem el tudnak érni, de ez már a múlt. Most gyakorlatilag arról szól a történet, hogy kimegyünk, elvégezzük a feladatokat, visszajövünk, aminek természetesen van elő-, és utómunkája is. Sok esetben az is tény, hogy külföldről online órákat is tart az ember, pl. levelezős órákat, vagy bizonyos egyéb más megbeszéléseket, projekttalálkozókat valósít meg. Nem tudom szabadidős programmá tenni a külföldi utakat. Ahogy az évek múlnak, pl. egyre nehezebb úgy beérkezni Szegedre Hódmezővásárhelyről, hogy mondjuk éjjel 1 óra 40-kor a transzferjáratot elérjem, majd a 6 órakor induló repülőt. Ha vége a feladatnak, hogy spóroljunk a szállásköltséggel, akkor éjszaka érkezik az ember. Volt már olyan eset nem egyszer, hogy a FlixBus-szal 6 óra 35 perckor érkeztem Szegedre, és 8-tól már órát tartottam. Tehát itt hangsúlyoznám, hogy ez az utazás a munkának a része. Nem szabadidős tevékenység.

Tananyagfejlesztés nemzetközi szinten

– Nagyon sok emlékem van. Én szerettem eddig is a különböző projektek kapcsán kialakuló eredményeket. Sok esetben lettek tananyagfejlesztési eredményeink – sok tehetséges oktató-kutató kollégával együttműködve, – akár nemzetközi szinten is. Különböző találkozókon vettünk részt, melyek nem protokoll események csupán, hanem tevőleges történések. Emellett az emberek látják azt, hogy mások hol mit csinálnak, és hol tartanak? Ez mindig egy viszonyítási pont, hogy kicsit kinézünk Szegedről, Magyarországról, hogy más hogy csinálja a dolgokat. Ebből adott esetben tanulni is lehet. Van, amit át tudunk hozni Magyarországra – mesélt emlékeiről és a fejlesztésekről a Mérnöki Menedzsment és Ökonómiai Intézet egyetemi docense.

„Nagyon sok tehetséges fiatal van”

– Nekem az a meglátásom, hogy nagyon sok tehetséges fiatal van, és úgy gondolom, hogy ezért érdemes csinálni – kezdett mesélni a diákokkal való közös munkáról. – Azt is látom közben, hogy a bejutási szabályozás változásával, illetve a kimeneti követelmények könnyítésével olyanok is megjelentek a képzésben, akik nem biztos, hogy reálisan mérték fel képességeiket, előismereteiket.

„Új környezet, új város; az önállóság megtanulása”

– Az egyetemi évek egyfajta élménykört is jelentenek az életünkben, erre jó visszaemlékezni. Nagyon sokan vannak, akik nem Szegeden élnek, ezért nekik ez egy új környezet, új város; az önállóság megtanulása. Akkor van vacsora, ha vettem valamit és beraktam a hűtőbe, hogy el ne romoljon. Egyszerű dolgoktól odáig, hogy hogyan ossza be a hallgató a nagy szabadság élményében az időt, hogy fel tudjanak készülni a zh-ra, vizsgára? Ez azért sokat alakít az illető személyiségén, felfogásán is, illetve úgy gondolom, hogy ezt a későbbiekben, a gyakorlatban is jól tudja majd használni – vetette fel az önállósodás fontosságát mérnökoktatónk.

„Az én idő, vagy a mi időnk egyre fontosabbá tud válni az élet különböző szakaszaiban”

– Fiatal koromban a feleségemmel táncoltunk; társas táncosok voltunk. A standard, és latin kategóriában is. Nem versenyeztünk, úgy éreztük, hogy ahhoz már idősek vagyunk, hozzá, de ez ilyen régi dolog. Ma már lényegeseb kevesebbet végezzük ezt a fajta tevékenységet – mesélt aktív szabadidejéről egyetemi docensünk. – De épp a múlt hónapban voltunk a tánc világnapja alkalmából egy rendezvényen, ahol örömmel láttuk, hogy van szenior pluszos csoport is Szegeden, és most erősen gondolkozunk azon, hogy oda be kellene jelentkeznünk. Azért ez sok mindenen múlik, de klasszikusan ez az én idő, vagy a mi időnk egyre fontosabbá tud válni az élet különböző szakaszaiban.

Nagyszülőség a láthatáron

– Az esemény, amit nagyon várunk, hogy szeptemberben megszületik az első unokánk. Már most is nagyon készülünk, várjuk. Bár ultrahangos és egyéb megoldásuk útján láttuk már a kisbabát, de még várnunk kell, hogy kezünkben foghassuk. Hallom itt a kollégáktól, hogy a nagyszülői szerep egy csodálatos dolog, úgyhogy ezt szeretném szabadidős tevékenység helyett kiélvezni – mesélt a nagy családi eseményről Dr. habil. Gál József.

„Van értelme mindennek”

– Gondolom azért jöttek ide a hallgatók, mert kell nekik a diploma, akkor pedig tanulni is kell. Sokszor érzik azt a diákok, hogy „ááá, annak úgy sincs semmi értelme”. Én azt mondhatom, hogy az élet során rájönnek majd arra, hogy ilyen formában mégiscsak van értelme mindennek, ami tudás, ami készség, ami képesség, amit elsajátítanak. És az a lényeg, hogy amit szemléletet, stílust fejlesztenek magukon, no ehhez majd vissza lehet nyúlni ezekhez az ismeretekhez, és ez egy jó dolog, ha van hová visszanyúlni, hogy hol találom, milyen kapcsolat segítségével, mondjuk az évfolyamtársaim tekintetében. A személyes kapcsolatok is sokat jelentenek. Illetve azt mondom, értelmiségivé válni is egy folyamat. Akarjanak értelmiségi életet élni, mert ez egy életforma, nem papír kérdése csupán. Fel kell tartalommal tölteni. Azért nem mondanék erre receptet, mert ezt mindenkinek érezni kell. Tehát itt az a lényeg, ha lefordítom, hogy mindannyian vagyunk az életünkben valahol. Kell is legyünk, mondjuk egy polcon valahol elhelyezkedőnek lenni. Nagyon fontos, hogy mindenki azon a polcon legyen, ahová ő való. Tehát nem kell magunkat túlpozícionáltan magasra sem tenni, de alulértékelni sem kell. Tehát mindig azt szükséges reálisan látni, tudni, érezni, hogy kik vagyunk, és hogy tudjuk az életünket, a világot szolgálni? Ez az élet valamilyen szintű értelmét jelenti. A szakma, magánélet; minden együtt. Ha feltöltik mindezt tartalommal, nos ebből lesz az értelmiségi élet. És egy örök igazság, úgy gondolom, a mérnöki munkából meg lehet élni, és én ezt kívánom hallgatóinknak, hogy éljenek meg belőle, mint mérnökök, minél jobban – adta át mérnökhallgatóinknak szánt üzenetét egyetemi docensünk.

„Kell a következő generációnak is adni a lehetőségeket”

– Én most egy életszakaszomnak a végéhez érek azáltal, hogy már nem vagyok intézetvezető, és nem leszek dékánhelyettes. Számomra nagyon fontos, hogy azok az eredmények menjenek tovább, amelyeket elértünk. Azt kívánom, hogy az utódok ezt csinálják még jobban! Abban biztos vagyok, hogy egy idő után bárki, aki valamilyen vezető beosztásban akármilyen jól vagy nem jól csinál dolgokat, akkor sem tud kilépni a saját határaiból. Tehát igenis, kell a következő generációnak is adni a lehetőségeket, hogy tegye a dolgát, mint ahogy én is tettem az intézetvezetői vagy dékánhelyettesi ciklusok során. Nem tűnök el – zárta gondolatainak sorát az SZTE Mérnöki Karának külkapcsolati dékánhelyettese – oktatóként továbbra is találkozunk még jó néhány évig.

Szöveg és fotó: Újvári Gréta