Dr. Beszédes Sándor élelmiszertechnológus mérnökként, majd mérnöktanárként végzett, az akkor még SZTE Szegedi Élelmiszeripari Főiskolán, azaz napjainkban a Mérnöki Karon. Mesterképzését okleveles környezetgazdálkodási agrármérnökként végezte el a Szent István Egyetemen. Környezettudományi doktori címét 2014-ben szerezte meg "Szennyvíziszapok biológiai lebonthatóságának növelése mikrohullámú előkezeléssel" című értekezésével az SZTE Környezettudományi Doktor Iskolájában.

Hallgatóinknak Élelmiszeripari műveletek 1-2, Transzportfolyamatok, Környezetgazdálkodás, Környezettechnikai műveletek, Környezetmérnöki ismeretek tantárgyak kapcsán csenghet ismerősen a neve. Most pedig kíváncsiak voltunk arra, hogy hogyan is került a katedra másik oldalára és hogyan éli meg oktatói, kutatói mindennapjait.

– Mikor és miért döntöttél úgy, hogy oktató leszel?

– A mikorra pontosan nem emlékezem, nem kapcsolódik hozzá egy konkrét esemény. Így, a kérdésed okán visszagondolva, érdekes, hogy általános iskolásként a kedvenc tanárom mondta, hogy szerinte a katedrán a helyem. Én még nagyon sokáig nem így éreztem.

– Azonban amikor anno a Karra kerültem, nagyon rövid idő alatt rájöttem, hogy az oktatásban jól érzem magam. A kollégáktól nagyon sok jó példát és jó gyakorlatot láttam és természetesen sok segítséget is kaptam. De mindig el szoktam mondani, hogy az akkori hallgatók is sokat segítettek. Akkor még nem volt OMHV, többen egyszerűen szemtől szemben elmondták, hogy mi volt az, amit nem lehetett érteni, vagy tetszett/nem tetszett. Ebből sohasem volt harag. Természetesen akkor kisebb volt a korkülönbség közöttünk, sokukat még a „hallgatói életemből” ismertem – mesélt Dr. Beszédes Sándor oktatói karrierjének kezdetéről.

– Számos Tudományos Diákköri Konferencia témavezetés és díj fűződik a nevedhez. Fontos számodra a tehetséggondozás. Miért tartod fontosnak, hogy segítsd a hallgatói tudományos diákköri munkát?

– Hallgatóként én is végeztem TDK kutatást, így saját tapasztalatból is tudom, hogy sokat lehet belőle profitálni. Meg lehet tanulni, hogy egy adott téma elméleti hátterének miként lehet utánajárni, új módszereket lehet elsajátítani, vagy a már tanultakat mélyebben megismerni, illetve hogyan kell egy kutatási munkát megtervezni, véghez vinni és értékelni. Természetesen ezekben segít a témavezető/konzulens, de alapvetően az önálló munkához szükséges készségek fejlődnek. Az eredményeket írásban is össze kell foglalni, valamit prezentálni is kell, tehát ezen területeken is lehet fejlődni. Az így szerzett ismeretek és az elsajátított jó gyakorlatok a későbbiekben a munkaerőpiacon is fontos előnyökké válhatnak.

– A magam részéről azt is fontosnak tartom, hogy a hallgatónak legyen lehetősége a felmerülő ötleteit kipróbálni, vagy ezeknek utánajárni.  Nem baj, ha egy kutatásban nem pontosan az előre elvárt eredményeket kapjuk, valami nem elsőre sikerül, vagy először nem tudjuk az eredményeket megmagyarázni. A tudományos kutatás ilyen. A hallgatók ilyenkor persze úgy érezhetik, hogy ezek a problémák túlnőnek rajtuk, főleg ha a kutatás mellett a tanulmányokban is teljesíteni kell, vagy sokak dolgoznak is. A témavezetők/konzulensek szerepe az is, hogy az ilyen helyzetekben segítséget tudjanak nyújtani, vagy ötletet tudjanak adni – magyarázta az oktatók szerepét a Biológiai Rendszerek Műszaki Intézetének munkatársa.

Arra a kérdésünkre, hogy milyennek találja oktatónk a hallgatókkal való együttműködést, a következő választ kaptuk:

– Alapvetően azt, hogy két ember, vagy egy kutatócsoport hogyan tud együttműködni, elsősorban a személyiségük határozza meg. Így lehet olyan hallgató, akivel nehéz és lehet olyan, akivel könnyű. Én szerencsésnek érzem magam, eddig kizárólag az utóbbival találkoztam. A hallgatók gyakran új ötleteket és újfajta nézőpontot hoznak, így mindenképpen megéri őket bevonni a kutatási munkába is. Külön öröm számomra, hogy az egykori TDK-s hallgatóim közül már többen a kollégáim az MK-n, illetve a más intézményekben kutatómunkát végeznek.

Mivel tudjuk, hogy az oktatók élete nem csak játék és mese, ezért megkérdeztük azt is, hogy milyen kihívásokkal szembesülnek napjainkban az oktatók.

– Úgy gondolom kihívások mindig is voltak és ezek természetesen változnak. Az egyik örökös kihívás a felsőoktatásban is az, hogy hogyan érhető el, hogy a hallgató motivált legyen bizonyos ismeretek elsajátítására. A belső, „önfenntartó” belső motiváció mellett természetesen szükségesek külső „eszközök” is. Oktatóként ezek közé például az adott tantárgy keretében átadott ismeretek ellenőrzését soroljuk, ezt hallgatóként – szükséges rosszként megélve – talán zárthelyi dolgozatnak, vizsgaként, beszámolóként, vagy éppen jegyzőkönyvként említik.

– Szintén érdekes kihívás a digitális/online oktatás. Leginkább az eszközökről, egyes platformok használatáról, vagy éppen a számonkérés formájáról szoktunk beszélni. Azonban fontos kérdés az, hogy a hallgatók ezt a formát mely esetekben látják sikeresnek és hogyan élik meg. Itt nemcsak a vizsgákra gondolok, hanem például a hallgatói „társas élmények” csökkenésére is – folytatta a kihívások ismertetését Dr. Beszédes Sándor – Néhány oktatásban eltöltött év után szembesülünk a generációs különbségekkel is. Ezek is hozzájárulhatnak, hogy sokszor úgy érezhetik a hallgatók és mi oktatók is, hogy nem értjük egymást.

Ahogy az interjú alapján láthatjuk, oktatónk számára fontos a tehetséggondozás és a hallgatók bevonása a kutatói tevékenységbe. Mikrohullámú szennyvíziszap kondicionálás vizsgálata, Dielektromos jellemzők és a biológiai lebonthatóság összefüggés-vizsgálata, Mikrohullámmal intenzifikált extrakció vizsgálata élelmiszeripari melléktermékek bioaktív vegyületeinek kinyerésénél, Biomassza előkezelések hatékonyságának vizsgálata biohajtóanyagok előállítási technológiáiban kutatási témákban szívesen várja Dr. Beszédes Sándor a kutatni vágyó szakdolgozókat, tudomány iránt érdeklődőket.

Szöveg és fotó: Újvári Gréta