A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala ismét meghirdette az Ujvári János diplomadíj-pályázatot, melyre a pályázóknak a választott diplomadolgozati témájukhoz kapcsolódva kell bemutatniuk a szellemitulajdon-védelem szerepét és jelentőségét.
Az Ujvári János diplomadíj-pályázat célja segíteni a felsőoktatási tanulmányaik végéhez közeledő hallgatókat, hogy diplomadolgozatuk témáját megfelelő szakmai támogatás mellett szellemitulajdon-védelmi szempontból is megvizsgálják, és feltérképezzék az általuk választott téma szellemitulajdon-védelmi vonatkozásait, illetve oltalmazhatósági lehetőségeit.
A pályázók köre: azon felsőfokú alap- és mesterképzésben részt vevő hallgatók, akik a 2024-25. tanév tavaszi félévének végén fejezik be tanulmányaikat.
Meghirdetett kategóriák:
- szabadalom/használatiminta-oltalom,
- védjegy és formatervezésiminta-oltalom,
- szerzői jog
- szellemitulajdon-védelem gazdasági szerepe
A pályázat díjazása:
A pályázatokat az SZTNH által kijelölt szakértőkből álló bizottság értékeli. A négy meghirdetett kategória mindegyikében az első három helyezett kerül díjazásra az alábbiak szerint:
1. díj: 250 000 Ft,
2. díj: 200 000 Ft,
3. díj: 150 000 Ft.
A teljes pályázati kiírás IDE kattintva érhető el.