Bezár

Hírarchívum

IROS_borito

A Mérnöki Kar részvételével zajlott a 35. IROS Konferencia

A Mérnöki Kar részvételével zajlott a 35. IROS Konferencia

2023. január 15.
5 perc

2022. október 25-27. között, Kiotóban került megrendezésre a 35. IEEE/RSJ International Conference on Intelligent Robots and Systems (IROS), melyen a Szegedi Tudományegyetemről Dr. Sarcevic Péter és Dr. Odry Ákos vett részt.

Az IROS a világ egyik legnagyobb konferenciája robotika területén, melyet mindig más országban szerveznek meg. A 2022-es konferencia, mely a 35. volt, Kiotóban került megrendezésre október 23-27. között, melyen a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karáról Dr. Sarcevic Péter és Dr. Odry Ákos főiskolai docensek vettek részt.


A konferencián közel 1900 prezentáció és poszter keretén belül mutatták be 57 ország kutatói munkájukat. A helyszínen több mint 3800 regisztrált résztvevő volt, illetve további 873-an vettek részt online. A rendezvényen a prezentációk mellett számos workshopot és tutorialt is szerveztek. Mindemellett két csarnokban tartottak kiállítást, melyeken a legismertebb cégek mutatták be termékeiket.


Sok érdekes prezentáció = nehéz választás


– A prezentáció és poszter szekciók látogatására fektettük a hangsúlyt, azonban itt a párhuzamosan futó 12 szekció miatt nehéz volt a választás, így a kutatási területünkhöz legközelebbi előadásokat próbáltuk megtekinteni. A szekciók mellett a kiállító csarnokokat is körbejártuk, mivel fontosnak tartottuk az új termékek megismerését is – mesélte élményeit Dr. Sarcevic Péter.


– A konferencián két közös munkánkat mutattuk be, egyet prezentáció és egyet poszter formájában. Ákos egy adaptív kiterjesztett Kalman szűrőt prezentált mobil robotok pózbecsléséhez, én pedig egy mobil robotoknál alkalmazható inerciális és mágneses szenzor alapú tereposztályozó algoritmust mutattam be – tudtuk meg a fiatal oktató-kutatótól.


3_IROS


Új élmények nyomában


– A konferencia hatalmas élmény volt számomra. Nagyon örültünk, hogy végül egyáltalán sikerült személyesen részt vennünk, mivel a COVID-19 miatt többször is úgy nézett ki, hogy meghiúsul az utazásunk. Egy ekkora rendezvény légköre, az előadások minősége, mind új élmények voltak. A szervezők felkértek, hogy a Sensor Systems szekciónak legyek társelnöke. Ez szintén hatalmas élmény, illetve természetesen nagy megtiszteltetés is volt számomra – mesélte élményeit a Mechatronikai és Automatizálási Intézet munkatársa.


– Megláttuk mivel foglalkoznak jelenleg más kutatók, milyen technológiákkal dolgoznak, illetve megpróbáltunk új együttműködéseket is kialakítani, amelyek remélhetőleg közös kutatásokat/projekteket fognak eredményezni a jövőben.


– Természetesen a konferencián való részvétel mellett próbáltuk Kiotót is megismerni, amely egy történelmi város számos nevezetességgel. Először, és remélem nem utoljára voltam Japánban, így ennek a távoli kultúrának a megismerése is nagy élmény volt.


10_IROS_v


Új kutatások a láthatáron


Dr. Sarcevic Péter kutatási érdeklődése a következő témakörökre terjed ki: szenzorhálózatok, mintafelismerés, robotika, intelligens rendszerek, szenzorfúzió. Leginkább ezek ötvözésén dolgozik adott feladat megoldására.


– Nemrégiben létrehoztunk egy kutatócsoportot a Mechatronikai és Automatizálási Intézeten belül Autonóm Robotok és Intelligens Szenzorok Kutatócsoport névvel, melyet Dr. Odry Ákossal közösen vezetünk. A kutatócsoportban a kollégákkal jelenleg főleg mobil robotok beltéri lokalizációjával foglalkozunk, melyhez intelligens szenzorfúziós módszereket/algoritmusokat dolgozunk ki.


– A lokalizáció mellett szenzorok kalibrációjával és adott feladatot megoldó intelligens szenzorok megvalósításával is foglalkozok. Ezeknél különböző jelfeldolgozási és mintafelismerési feladat megvalósítása a fő cél a rendelkezésre álló beágyazott rendszeren a különböző felhasznált szenzorok jelei alapján. Ebben a témában a korábban említett tereposztályozás mellett említhetőek például a következő témák: járműosztályozás mágneses szenzorok segítségével, emberi mozgás felismerése inerciális és mágneses szenzorokkal, magnetométerek felhasználása ipari automatizálásban. Az említett témakörök mind valamilyen gyakorlati probléma megoldásával foglalkoznak. Az alkalmazások lehetnek ipariak de a mindennapokban használtak is – mesélt kutatási témáiról a Mérnöki Kar főiskolai docense.


Arra a kérdésre, hogy milyen kutatási területekkel szeretne még foglalkozni a jövőben Dr. Sarcevic Péter, a következő választ kaptuk: – A lokalizációs témakör mellett a jövőben nagyobb hangúlyt szeretnék fektetni a magnetométerek és inerciális szenzorok alkalmazására intelligens közlekedési rendszerekben, illetve a mágneses szenzorok alkalmazására különböző ipari automatizálási folyamatoknál. Úgy vélem ezek a technológiák olcsó és megbízható alternatívát nyújthatnak különböző alkalmazásoknál.


– Az intézeti kollégákkal az említett beltéri lokalizációs témakörben 2022-ben nyertünk egy fiatal kutatói OTKA pályázatot, melynek Dr. Odry Ákos a vezetője. Ebben a különböző ötleteinket foglaltuk össze a témakörben egy kutatási tervben, mely elnyerte a bírálók tetszését. A projekt négy éve során ezek megvizsgálása a cél, illetve az eredmények rangos folyóiratokban és nemzetközi konferenciákon való bemutatása.


2_IROS


Nemzetközi konferenciák hálójában


Dr. Sarcevic Péter a Mecenatúra pályázatnak hála tudott több nemzetközi konferencián is részt venni. A Mecenatúra a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által meghirdetett pályázat, melynek több alprogramja van. – A pályázati felhívásban a MEC_R alprogram ragadta meg a figyelmemet, mely külföldi konferenciákon való részvételt tesz lehetővé. A nemzetközi konferenciákon való részvételt mindig is nagyon fontosnak tartottam, mivel lehetőséget ad a legfrissebb kutatási eredmények megismerésére és kapcsolatépítésre is. A prezentációk és poszter szekciók során lehetőség van kérdezni a szerzőktől, amely nagyban segít a munkák megértésében és új ötletek kialakításában saját területen.


A pályázatra való jelentkezéshez számos dokumentum benyújtására volt szükség. Ezek közül a legfontosabbak a projektterv és a részletes költségvetési terv, illetve a korábbi tudományos tevékenység és tudománymetriai adatok megadására is szükség volt. – A projektterv fő részét a kiválasztott konferenciák részletes leírása és indoklásuk képezte. A konferenciák kiválasztása során kicsit nehezítő körülmény volt, hogy a pályázat beadásának idejében még csak nagyon kevés 2022-es konferenciának volt ismert a helyszíne. A költségvetési terv megadása sem volt egyszerű, mivel a pályázat beadásakor a pillanatnyi árakra nagy hatással volt a COVID-19 és nem lehetett tudni hogyan fognak módosulni az egyes költségek. Választásom végül az IEEE/RSJ International Conference on Intelligent Robots and Systems (IROS) és az IEEE International Conference on Systems, Man, and Cybernetics (IEEE SMC) konferenciákra esett.


Szöveg: Újvári Gréta

Fotók: Dr. Sarcevic Péter


Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek