10_zwack2.jpg

Osztálykirándulás a Mérnöki Karon

A Békécsabai Zwack József Technikum és Szakképző Iskola diákjait fogadta a Mérnöki Kar március 8-án az SZTE Junior Akadémia kezdeményezésére megvalósuló Osztálykirándulások rendezvénysorozat keretében.

A tartalmas program a Biológiai Rendszerek Műszaki Intézetében laborlátogatással kezdődött, ahol a látogatók betekintést nyertek a műveleti, a környezettechnika, valamint a biotechnológia labor által nyújtott lehetőségekbe, megismerték a laborokban használt műszereket, azok képzés során betöltött szerepét. A laborokban tett látogatás alkalmával néhány, az élelmiszermérnöki képzésben az online oktatás keretében felhasznált rövid oktató videó megtekintésére is lehetőség volt, ami a látogatók számára különösen érdekesnek bizonyult.


DSC_0535 DSC_0611


A program az Élelmiszermérnöki Intézetben folytatódott, „Az érzékszervi vizsgálatok színes, szagos világa”, valamint a „Hogyan ismerjük meg az élelmiszereket színükről?” című foglalkozások keretében. Ennek során a látogatók tájékozódhattak a Mérnöki Karon folyó képzéseinkről, a duális és kooperatív képzési lehetőségről, és az előadások témájához kapcsolódó gyakorlati feladatokban próbálhatták ki rátermettségüket.

A látogatás a Mars téri épületben található mikrobiológia laborban zárult, ahol a látogatók a „Kik laknak az élelmiszereinkben” című foglalkozáson vehettek részt.


10_zwack