TDK népszerűsítő rendezvény a Mérnöki Karon

„A tudományos diákköri kutatás és lehetőségei – sikeres OTDK résztvevők szemszögéből bemutatva” c. rendezvény megrendezésére került sor a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karán 2021. október 19-én.

A rendezvény már sikeres TDK résztvevők segítségével a Mérnöki Kar hallgatói körében a tanulmányi versenyen való részvétel népszerűsítése céljával került megrendezésre. A rendezvény sikereként értékelhető, hogy a hallgatóság körében jelenleg TDK-ra készülő hallgatók mellett olyanok is megjelentek, akik csak a későbbiekben tervezik, hogy a tanulmányi versenyen részt vennének.

Az online esemény moderátora, Prof. Dr. Bánáti Diána tudományos dékánhelyettes asszony a résztvevők köszöntése után fontosnak tartotta a felkért előadók rövid bemutatkozását, akik ezt követően tartották meg beszámolójukat kutatásukról, a tanulmányi versennyel kapcsolatos tapasztalataikról. Arra is kitértek, hogy a TDK-n való sikeres szereplés (például pályázatok benyújtása során, ösztöndíjak szempontjából) milyen további lehetőségeket, előnyöket nyújtott számukra a verseny lezárultát követően. Mihalkó József PhD hallgató, Haranghy Laura Pro Scientia Aranyérmes, Dobozi Réka OTDK 1. helyezett, és Újvári Gréta OTDK 3. helyezett egyaránt kiemelte, hogy a tanulmányi versenyen való sikeres szereplésük szempontjából a versenyen való részvétel iránti motivációjuk, a választott téma, valamint a témavezetővel kialakított jó kapcsolat bizonyult fontosnak, ugyanakkor a család és a barátok támogatása szintén kulcsszerepet játszik a siker elérésében.

678