Bezár

Hírek

nyito_palyazat

EKÖP-2025 és EKÖP-KDP-2025 felhívás

EKÖP-2025 és EKÖP-KDP-2025 felhívás

2025. május 30.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetemen ismét meghirdetésre kerül az Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program és Kooperatív Doktori Program, melynek célja az alapképzésben, mesterképzésben, doktori képzésben résztvevő hallgatók, valamint fiatal oktatók és kutatók munkájának támogatása.

Az EKÖP célja a felsőoktatási intézmények oktatói és kutatói utánpótlásának, valamint az innovatív magyar vállalkozások kutató-fejlesztői utánpótlásának biztosítása, és a legtehetségesebb hallgatók a felsőoktatási tehetséggondozásba való bevonása.

A program 2025. évben meghirdetésre kerülő ösztöndíjpályázatai a felsőoktatásban részt vevő hallgatói, kutatói kiválóságot támogatják olyan – alapképzésben, mesterképzésben vagy doktori képzésben részt vevő – hallgatók, valamint fiatal oktatók, kutatók támogatásával, akik a felsőoktatási intézményben eredményes kutatási és alkotói tevékenységet folytatnak.

Az EKÖP-KDP célja a felsőoktatási intézmények oktatói és kutatói utánpótlásának, valamint az innovatív magyar vállalkozások kutató-fejlesztői utánpótlásának biztosítása, és a legtehetségesebb hallgatók a felsőoktatási tehetséggondozásba való bevonása.

A program 2025. évben meghirdetésre kerülő ösztöndíjpályázatai a felsőoktatásban részt vevő hallgatói kiválóságot támogatják olyan doktori képzésben részt vevő hallgatók támogatásával, akik a felsőoktatási intézményben eredményes kutatási és alkotói tevékenységet folytatnak és akik doktori hallgatói státuszuk mellett felsőoktatási intézményen kívül, elsősorban vállalatoknál végeznek kutatómunkát (legalább 1 éves munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban), amely elősegíti tudományos eredményeik gyakorlati hasznosulását.

Pályázási időszak: 2025. június 1. – június 30.

Az elnyerhető ösztöndíj mértéke:

EKÖP-Alapképzés: 125.000,- Ft

EKÖP-Mesterképzés és egységes osztatlan képzés: 125.000,- Ft

EKÖP-Doktori képzés: 200.000,- Ft

EKÖP-Doktorvárományosi: 200.000,- Ft

EKÖP-Posztdoktor: 250.000,- Ft

EKÖP-KDP: 400.000,- Ft

A teljes pályázati kiírás, és a letöltendő dokumentumok ezen a linken érhetőek el.


Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek