SZTE MK 2021. november

2021. november 25.

A Szegedi Tudományegyetem ad otthont 2022-ben a Pro Scientia Aranyérmesek Társasága tudományos konferenciájának.

2021. november 24.

A Mérnöki Kar vezetősége és Hallgatói Önkormányzata negyedik alkalommal hirdette meg a kar hallgatói számára a kari fotópályázatot, amelyre ezúttal 24 szerzőtől 129 fotográfia érkezett.

2021. november 23.

A Kutatók Éjszakája rendezvénysorozat apropójából karunkon forgatott a Városi Televízió Kvantum c. műsora, amely a robottechnológiával kapcsolatos érdekességeket járta körül. A műsor Karunk több oktatóját is megszólaltatta, nyilatkozott Dr. Sarcevic Péter főiskolai docens, Mészáros Attila és Csík Dominik Miklós tanszéki mérnökök is.

2021. november 23.

Online került megrendezésre 2021. november 18-án az NTP-HHTDK-21-0066 számú pályázat keretében a soron következő Tudományos Diákköri Konferenciánk, melynek alkalmából három szekcióban összesen 14 hallgató előadására került sor.

2021. november 23.

A Hungexpo területén november 16-18. között került megrendezésre az Automotive Hungary szakmai kiállítás, melynek részeként a mára komoly hagyományokkal rendelkező Techtogether Mérnökhallgatói Verseny is lebonyolításra került.

2021. november 19.

2021. november 18-án került sor a Mérnöki Karon a „HÍD az Egyetemi Mérnöki Képzésbe” című szakmai rendezvényére, melynek keretében a régió szakképzési centrumainak képviselőit látta vendégül Karunk.

2021. november 18.
2021. november 16.

Idén 18. alkalommal kerül megrendezésre a Magyar Tudomány Ünnepe, melynek alkalmából a „Tudomány: iránytű az élhető jövőhöz.” mottóval jelzett programsorozatra invitálják a tudomány iránt érdeklődőket.

2021. november 16.

Az EIT Food égisze alatt 2020-ban megrendezett „Élelmiszeripari modernizáció a digitalizáció és az Ipar 4.0 eszközeivel Hackathon versenyen kiemelkedő eredményt elért hallgatóink ismét nemzetközi porondon adnak számot tudásukról.

2021. november 09.

2021. november 02-04. között rendezték meg a XXVI. Országos Ajtonyi István Irányítástechnikai Programozó Versenyt, melynek ezúttal a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kara adott otthont.

2021. november 09.

A Poznan University of Economics and Business vezetésével megvalósuló nemzetközi CENETSIE projekt keretében kerül sor 2021. november 8. és 10. között a projekt soron következő partnertalálkozójára, melynek házigazdája a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kara.

2021. november 08.

A rendezvény szervezője a Vytautas Magnus Egyetem és a litvániai Agárakadémia csapata volt.