SZTE MK 2015. május

2015. június 22.
A Pro Talentis Universitas Alapítvány pályázatot hírdet a Halbritter Mátyás-Pro Talentis Díj elnyerésére a 2014-2015-ös tanévben 200.000 forint összegű egyszeri ösztöndíj formájában.
2015. május 29.

A tésztahidak közötti világbajnokságot, a RECCS 2015-öt 2015. május 22-én rendezték meg az Óbudai Egyetemen. A Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kara az idei bajnokságon 3 csapatot indított:

2015. május 29.

Pályázhatnak a felsőoktatási intézménynek azon államilag támogatott, illetve költségtérítéses, teljes idejű alapképzésben, mesterképzésben, osztatlan képzésben résztvevő hallgatói, akik jelenlegi vagy korábbi tanulmányaik során legalább két félévre bejelentkeztek és legalább 55 kreditet megszereztek.

2015. május 14.

Ezúton tájékoztatunk Benneteket a 2015/2016. tanévre vonatkozó kollégiumi férőhely iránti kérelemmel kapcsolatos eljárás részleteiről.

Az SZTE Kollégiumi Tanácsa 2015. április 23-án tartott ülésén egyhangúlag elfogadta a 2015/2016. tanévre vonatkozó kollégiumi felvételi időpontokat.

2015. május 12.

A sűrített levegővel hajtott autók közötti megmérettetést, a VIII. Nemzetközi Aventics Pneumobil Versenyt 2015. május 8-án és 9-én rendezték meg Egerben. A Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kara 2009 óta vesz részt a rendezvényen, kitűnő eredményekkel. A versenyre 7 országból neveztek egyetemi hallgatók. Az SZTE Mérnöki Kar idén 4 csapatot indított:

2015. május 05.

Mit jelent felsőoktatási duális jellegű képzési forma?

A duális jellegű képzési forma bevezetésével a felsőoktatás és a munkaerőpiac

igényei közelebb kerülnek egymáshoz.

Friss Hírek RSS

Friss hírek