Hallgatói siker az Ajtonyi István Irányítástechnikai Programozó Versenyen

2021. november 02-04. között rendezték meg a XXVI. Országos Ajtonyi István Irányítástechnikai Programozó Versenyt, melynek ezúttal a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kara adott otthont.

A verseny célja az irányítástechnika, ezen belül a PLC programozás oktatási színvonalának emelése; az oktatók, hallgatók és az ipari, kereskedelmi szakemberek kapcsolatának erősítése; a korszerű irányítástechnikai berendezések megismerésének elősegítése; a hallgatók közötti versenyszellem és kooperáció kialakítása; a hallgatói munka elismerése. Karunkon nagy hagyománya van az ilyen típusú versenyeken való részvételnek, hiszen 1994, az első ilyen jellegű verseny megrendezése óta szerepelnek hallgatóink a rangos megmérettetéseken.

A november elején megrendezésre került versenyen 11 intézmény 47 hallgatója 16 csapatban mérte össze tudását. A verseny három nap aktivitásból tevődött össze. Az első nap a hallgatók elméleti felkészültségét mérték fel, míg a második és harmadik napon a hallgatók gyakorlati tesztelési feladatok, valamint programozási feladatok megoldásával is számot adtak tudásukról. Az idei évben a hallgatók egy megmunkáló és szortírozó állomást, illetve egy automatizált raktárt programoztak. Az SZTE Mérnöki Kara két csapattal képviseltette magát az országos versenyen, a Mechatronikai és Automatizálási intézet oktatóinak felkészítésével. Hallgatóink 8. és 9. helyezést értek el. A „Gépfarkasok” nevet viselő csapat tagjai voltak Hegedűs Ármin, Nagy László és Séllei Ádám, míg a „WolfraMKarbid” csapatot Bálint Gergely, Hávris Szabolcs és Lennert József Richárd alkotta. A csapatok felkészítését Csikós Sándor és Bálint Ádám végezte.

Gratulálunk a kiváló eredményhez!