„Nem minden a szakmai tudás, mert kell az érzelmi intelligencia is ahhoz, hogy jól működjenek a dolgok” – interjú Pappné Dr. Sziládi Katalinnal

A Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karán fizikát jókedvvel tanító, Pappné Dr. Sziládi Katalinnal beszélgettünk, akihez a Gépészeti Intézet és az SZTE Skywalkers rakétaépítőcsapat is fűződik.

Pappné Dr. Sziládi Katalin, az SZTE Mérnöki Karának Gépészeti Intézetének intézetvezető-helyettese, főiskolai docensünk mérnökhallgatóink számára Élelmiszerfizika 1-2. és Mérnöki fizika tárgyak tanítása, valamint az SZTE Skywalkers rakétafejlesztő csapat révén lehet ismerős. Hogy vajon hogyan került hozzá közel a tanítás, és a Mérnöki Kar; ebből az interjúból most kiderül.

Kollégák vs. csapágyak

Oktatónk az SZTE Természettudományi és Informatikai Karán végzett fizika-tanári, majd csillagászat szakon. – A diplomámat ahogy megkaptam, egyértelmű volt, hogy PhD-zni szeretnék, és a PhD képzés során muszáj volt oktatni, így kezdtem el oktatni az egyetemen. Természetesen a tanári diplomám megszerzéséhez is kapcsolódott tanítási gyakorlat, amit középiskolában való tanítással teljesítettem.

– A sors hozta úgy, hogy kb. egy hete kerestem állást, amikor ajánlatot kaptam innen a Mérnöki Karról. Éppen nyugdíjba ment az élelmiszerfizikát tanító oktató – kezdett bele az SZTE Mérnöki Karos történetébe főiskolai docensünk – Azt gondolom, hogy a létezésnek mindig megvannak az útjai, amerre minket vinni akar. Azt érzem ennyi év távlatából, hogy tényleg itt a helyem. Sokszor csak kapkodom a fejem, hogy mi történik körülöttem, mert én nem vágytam a Gépészeti Intézet intézetvezető-helyettes posztjára sem, de ide kerültem. Ez talán azt jelzi, hogy jó az értékrendem és reményeim szerint jól csinálom a feladataimat. Lehet, hogy nem értek a csapágyakhoz, de a munkatársakhoz igen. És itt kerül elő az, hogy nem minden a szakmai tudás, mert kell az érzelmi intelligencia is ahhoz, hogy jól működjenek a dolgok.

Öt kérdéses kérdéssor már az első órán?!

Arra a kérdésre, hogy mit szeret a tanításban, mit élvez benne, a következőket válaszolta Pappné Dr. Sziládi Katalin: – A kihívást, hogy megszerettessem a hallgatókkal a fizikát. Az elsőéves hallgatók rögtön a kezeim közé kerülnek – a diákok által közkedvelt oktatónk indulása óta mentortanárként tevékenykedik a Mérnöki Kar Mentorprogramjában. Segítőszándéka, empatikus szemlélete az óráin is észrevehető.

– A leges legelső órán egy 5 kérdésből álló kérdéssort szoktam adni a hallgatóknak. Kezdő kérdésem, hogy arra a szakra jelentkezett-e első helyen, amin van éppen, mondjuk élelmiszermérnöknek jelentkezett-e első helyen. Ez azért fontos, mert lehet olyan, aki mondjuk pszichológus szeretett volna lenni. Ha véletlenül a félév során ezen a hallgatón látszik, hogy ő nem érzi komfortosan magát, akkor megvan rá a válasz, hogy miért nem. A következő kérdés, hogy milyen a viszonya a fizikával. Ennél a kérdésnél nem azt szeretném tudni, hogy hányas volt fizikából, hanem azt, ha meghallja a fizika szót, akkor milyen érzést vált ki belőle. Itt általában a válasz az nem pozitív szokott lenni. 80%-a a hallgatóknak nem kimondottan szereti a fizikát. Vagy azt a választ kapom, hogy szeretném, de nem értem. A harmadik kérdés, mivel párosan szép az élet; a fizikának pedig párja a matematika, meg szoktam kérdezni, hogy milyen a hallgató viszonya a matematikával. Hiszen lehet, hogy valakinek megvan a logikus gondolkodás módja, átlátja, hogy mi miért történik, de egyszerűen nem tud egy egyenletet átrendezni. Nem tudja a számolási feladatot megoldani. A negyedik kérdés erősen személyes jellegű, van-e bármi, amit szeretne velem megosztani. Itt egyrészről arra gondolok, hogy van-e olyan betegségük (epilepszia, cukorbetegség, pánikbetegség, stb.), amiről jó ha tudok, vagy esetleg élsportoló-e és azért nem tud úgy teljesíteni majd. Azok a hallgatók, akik diszesek, itt már rögtön az első héten tudják jelezni azt is nekem. Erre a kérdésemre egyre többször az a válasza a diákoknak, hogy dolgoznak az egyetem mellett, és ez a teljesítményüket eléggé tudja befolyásolni. Volt olyan, aki azt mondta, hogy icipici testvére van, aki egész éjszaka sír és nem tud aludni. Természetesen ezekre a kérdésekre nem kötelező válaszolni, de tapasztalatom szerint a nagytöbbség szívesen megteszi. Hogyha a bizalmukba engednek, akkor rögtön az első héten már nagyon sok információt kapok arról, hogy a félév során mi az, amire figyelni kell velük kapcsolatban. Az ötödik kérdés az tulajdonképpen egy egyszerű egyismeretlenes egyenlet szokott lenni, amit át kell rendezni és kíváncsian várom, hogy hányan tudják megoldani.

„A Mérnöki Kar anyukája”

– Azt látom, ami miatt engem szeretnek, azt pár éve egy hallgató fogalmazta meg jól. Azt mondta, hogy én vagyok a Mérnöki Kar „anyukája”. És ez tényleg így van. A diákok tudják, hogy jöhetnek bármivel hozzám. Ha első héten még nem is fogadnak a bizalmukba, félév végére tudják azt, hogyha csak fogorvost keresnek, vagy bármi mást, akkor is jöhetnek hozzám, mert úgyis segítek. Soha nem küldtem el még senkit – mesélt a diákok részéről történő pozitív visszacsatolásról.

A jelenlegi generáció kihívásai

– Nagyon sokat halljuk azt, hogy a mostani generáció gyengébb, rosszabb, nem is tudom milyen jelzőkkel szeretik illetni még őket; a most felnövekő generációt. Én azt gondolom, hogy egyáltalán nem rosszabbak, nem gyengébbek. Nagyon nagy ismeretanyaggal rendelkeznek, ami nem az az ismeretanyag, amivel mi rendelkeztünk ennyi idősen. Sokszor találkozom azzal, hogy „bezzeg a mi időnkben”. Én azt gondolom, hogy nem vissza kell sírnunk azokat az időket, hanem alkalmazkodnunk kell a mostanihoz, és megtalálni mindegyik gyereknek az erősségét. Én sok oktatási képzésre és előadásra eljárok azért, hogy megértsem, hogy hogyan működik a mostani generáció. Az én gyerekkoromban a dicséret nem volt hangsúlyozva, szidtak ha kellett, ezzel motiváltak. Ezzel szemben a mostani generáció úgy működik, hogy inkább dicsérni kell, mint szidni, és megalázni nem szabad. (…) Amikor jönnek vizsgázni, vagy zh-t írni akkor meg szoktam kérdezni, hogy mitől félnek, mert a legrosszabb, ami történhet, az az, hogy egyest kapnak. De nem beszélek velük csúnyán, nem mondok nekik semmi rosszat. Ha a következő lépés az, hogyha megbukott, egyest kapott, akkor megbeszéljük és megpróbálja újra.

„Van szabadidőm, csak az az ember vagyok, aki nagyon ritkán ül le”

Azt is próbáltuk megtudni, hogy mivel tölti szívesen szabad perceit a hallgatók körében kedvelt oktatónk, ha egyáltalán nála létezik ilyen. – Van szabadidőm, csak az az ember vagyok, aki nagyon ritkán ül le. Nekem a szabadidőm a családomról szól. Van egy kajakos, és van egy vízilabdás fiam. Tehát hétvégére mindig van program – emellett nem csak gyermekei számára fontos a testmozgás, hanem saját magának is. Családjával együtt az idei Ultrabalatonon is részt fog venni a Gépészeti Intézet intézetvezető-helyettese. A másik dolog, amit szeretne átadni gyermekeinek, hogy megértsék, hogy mennyire fontos a család és az összetartás.

„Nagyobb mértékben számít az, hogy milyen az érzelmi intelligenciája valakinek”

Arra is rákérdeztünk, hogy melyek azok a dolgok, melyeket mindenképp át szeretne adni hallgatóinak Pappné Dr. Sziládi Katalin. – Egy jó életszemléletet, jó gondolkodásmódot és az emberséget. Nem elég érzékenyek az emberek, nem elég empatikusak. Pár éve hallottam először azt, hogy a cégek már nem az IQ-t mérik mikor fel akarnak venni valakit, hanem nagyobb mértékben számít az, hogy milyen az érzelmi intelligenciája valakinek. Mert nagyon fontos sok helyen a csapatban dolgozás, együtt dolgozás, és hiába nagyon intelligens valaki, és van nagyon nagy szakmai tudása, ha képtelen együtt dolgozni a másokkal. Például, hogyha egy csapatmunkában, csoportmunkában egy valaki dominálja a teret, és elnyomja a többit, akkor a többi nem tud megfelelő módon produkálni.

Az SZTE Skywalkers, és ami mögötte van

– Az SZTE Skywalkers csapat úgy jött az életembe, hogy a csillagászat mindig ott motoszkál a lelkemben, és a mindennapjaimban. A volt csillagász kollégák köréből jött tulajdonképpen az igény a rakétaépítő csapatra. Mondván, hogy nagyon jó lenne, ha a Szegedi Tudományegyetemen is lenne egy rakétás csapat, aki indulhatna a nemzetközi versenyeken. A BME-n ennek már van hagyománya, és úgy érezték, hogy Szeged is képes lenne egy ilyen csapatot összerakni. Az ötlet felbukkanása után egyszer csak azt vettem észre, hogy megnyertem a szervezést és a csapat menedzselését – ismerhettük meg a rakétafejlesztő csapat alakulásában szerepet játszó tényezőket.

– Én először nagyon meg voltam ijedve, hiszen a rakétaépítés egy elég összetett feladat. De azt kell mondjam, így egy év távlatában, egy rendkívül jó csapat jött össze, akik rendkívül lelkesek, ügyesen csinálják a feladatokat, és majdnem oda jutottunk, hogy nekem már csak a menedzselés, mentorálás a feladatom. Jönnek, hogyha lelki, anyagi támogatás kell, vagy az ötletük megvalósításához kell segítség. Én nagyon büszke vagyok rájuk! – mesélt őszintén a csapat indulásáról és jelenlegi állapotáról csillagász fizikatanárunk.

Szöveg és fotó: Újvári Gréta