Bezár

Hírarchívum

Sportnap_1
Nagy sikerrel zajlott le a Mérnöki Kar és az Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar Sportnapja

Nagy sikerrel zajlott le a Mérnöki Kar és az Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar Sportnapja

2023. október 19.
5 perc

Az egészségmegőrzés, új sportágak kipróbálásának jegyében telt a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karának és az Egészségtudományi és Szociális Képzési Karának Sportnapja.

Az egyetem őszi szorgalmi időszakának kezdetén, 2023. szeptember 20-án rendezte meg az SZTE Mérnöki Kar és Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar Hallgatói Önkormányzata az MK-ETSZK Sportnapot Karkas Balázs (MK) és Soós Bence (ETSZK) főszervezésében. Az eseménynek az SZTE Sportközpont adott helyet, melyen mind a hallgatók, mind az egyetemi oktatók és dolgozók részt vehettek.


Sportnap_12


– A sportnap középpontjában a kipróbálható sportágak voltak, hiszen az állomások látogatásáért testnevelés igazolás és ajándék póló járt, így a sportnemek csapatvezetőivel, illetve elnökeivel, főszervezőivel volt legfontosabb a kommunikációnk, hogy létrejöhessen az együttműködés. Miután megszülettek az állomások, foglalkozhattunk a napközbeni programokkal, különböző csapatsportágak és vetélkedő lebonyolításáról. Gondoskodni kellett az esemény biztosításáról, amiben a SZÉK segítségét kértük, valamint nem volt szabad megfeledkeznünk az éhség és a szomj oltásról sem, ezért a Vár Sörözővel és egy lángosossal tárgyaltunk. Azért, hogy a jó hangulat biztosan folyamatosan fennmaradjon, így a megfelelő hangosításról is gondoskodtunk. Végül, de nem utolsó sorban az SZTE Sportközpont munkatársaival is egyeztetnünk kellett a helyszínnel kapcsolatban – mesélt a rendezvényszervezés kulisszatitkairól az esemény egyik főszervezője; Karkas Balázs.


Sportnap_2


Mindenki megtalálhatta a hozzá közelálló sportágat


A rendezvényre kilátogatók számos csapat- és egyéni sport közül választhattak. A már hagyománynak számító foci, röplabda és sörpong bajnokságon előzetes regisztrációval vehettek részt a sportolni vágyó hallgatók, más programokra pedig a helyszínen tudtak regisztrálni, jelentkezni az adott mozgásforma kipróbálására. Többek között íjászat, falmászás, frizbi, élő csocsó, kötélhúzó verseny közül választhattak a résztvevők. Az IWI Nemzetközi Fitnesziskola jóvoltából köredzésen és állapotfelmérésen vehettek részt az érdeklődők. A SZOTE Cheerleaders csapata látványos bemutatóval készült a rendezvényre, illetve a vállalkozószelleműek ki is próbáhatták a különböző táncmozdulatokat.


Sportnap_5


– A csapatok létszámából arra lehet következtetni, hogy a röplabda volt a legnépszerűbb csapatsport. Négy versennyel készültünk a Sportnapra. Focira 8, röplabdára 12, sörpongra 30 csapat jelentkezett, illetve 7 bátor résztvevő volt az evőversenyen is. Ez kb. 230 hallgatót foglalkoztatott. Az állomások nagyjából ugyanennyi hallgatóval találkoztak, mert a fentebb említettek miatt, csak akkor járt tesi elfogadás, illetve pólószerzés, ha a hallgatók felkerestek bizonyos számú állomást és teljesítették az ott lévő feladatokat – mesélt a résztvevők arányáról Karkas Balázs.


Sportnap_3


Extrémebb sportok is színesítették a programot


Akik valamilyen extrémebb sportba szerettek volna belekóstolni; ők választhatták a Guardians Amerikai Futball Club állomását, az SZTE Vivó Klub kitelepülését. Küzdősportok tekintetében a KÖR S.E. tatamiján lehetett elsajátítani a judo alapmozdulatait. A Szegedi Küzdősportklub, Sárközi MMA jóvoltából a Kevert Harcművészet alapjaival ismerkedhettek meg az érdeklődők.


Amikor az oktatók és a hallgatók az egyetem falain kívül találkoznak


A sportolást és egészségmegőrzést népszerűsítő eseményen több egyetemi oktató is tiszteletét tette: – Idén is, mint minden évben, Dr. Szabó P. Balázs Intézetvezető úrral, Trenyik Eszter és Lőrincz Ádám kollégákkal, valamint intézetünk frissen nyugdíjba vonult munkatársával Kertai Zoltánnal látogattunk ki a sportnapra – mesélte Dr. Szepesi-Bencsik Dóra főiskolai docensünk.


Arra is kíváncsiak voltunk, hogy kinek ajánlaná a programot az Élelmiszermérnöki Intézet munkatársa. – Mint minden évben, idén is szeretettel fogadtuk az invitációt a sportnapra és ajánlottuk is a hallgatóknak az óráinkon, bíztattuk őket a részvételre. Szerintem nagyon jó lehetőség a különböző sportágak megismerésére, de nem utolsó szempont, hogy közösségépítő ereje is van egy ilyen rendezvénynek. A jövőben is ajánlani fogom a programot mindenkinek, köztük a kollégáknak is, mert lehetőséget nyújt a hallgatókkal való kötetlenebb beszélgetésekre és tényleg kiváló a hangulat.


Sportnap_4


Színes kísérőprogramok emelték az esemény fényét


Az esemény számos kísérőprogrammal párhuzamosan zajlott. A Magyar Honvédség katonai toborzásával és airsoft céllövöldéjével lehetett találkozni. A Nem Adom Fel Szeged jóvoltából lehetőség volt kipróbálni a kerekesszékes kosárlabdát, akadálypályát, origamit. A Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat képviselőivel is lehetőség volt kapcsolatot teremteni, akik a legkisebbek életéért küzdenek nap mint nap, valamint a Zyntern.com újgenerációs állásportál képviselőinél az álláskeresés rejtelmeiről lehetett információt szerezni.


– Nagyon tetszett, hogy a sport programokon kívül a szervezők nagy figyelmet fordítottak a jótékonykodásra és meghívták a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítványt, ahol sok érdekes dolgot tudhattak meg az érdeklődők a koraszülöttmentésről. Nagyon szuper volt, hogy figyelmet fordítottak a kilátogatók érzékenyítésére és megismerkedhettek a mozgásukban korlátozott és látássérült embertársaink mindennapjaival, problémáival – mesélt a kiemelkedő programelemekről Dr. Szepesi-Bencsik Dóra.


Sportnap_6


– Idén is a legnagyobb élmény az volt, hogy láttam, hogy jól érzik magukat a résztvevők, együtt sportoltak, együtt szórakoztak. Remélem, hogy a jövőben is legalább ilyen színvonalon kerül megrendezésre a sportnap. Ami szerintem színesítené a programot, az a parasport bevonása lenne, hiszen egyrészt a szegedi parasportolók világra szóló sikereket érnek el a különböző versenyeken, illetve ez a programelem hozzájárulna a kilátogatók érzékenyítéséhez, ami a mai világban nagyon fontos – mondta az Élelmiszermérnöki Intézet főiskolai docense, majd további sok sikert kívánt az elkövetkezendő sportnapokhoz és azok szervezéséhez.


Szöveg: Újvári Gréta

Fotók: Kiss Mátyás

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek