Bezár

Hírarchívum

Fanuc_borito

Az SZTE Mérnöki Karának két csapata mérkőzött meg a FANUC Olimpia Robotikai versenyén

Az SZTE Mérnöki Karának két csapata mérkőzött meg a FANUC Olimpia Robotikai versenyén

2023. július 27.
5 perc

A Szegedi Tudományegyetemről 4 mérnökhallgató küzdött meg a WorldSkills Lyon 2024 szakmai világbajnokságon való részvételért.

A FANUC Hungary Kft. és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara azon fiatal szakemberek jelentkezését várta, akik szívesen megmérettetnék tudásukat ipari robotika (Robot Systems Integration) versenyszámban a WorldSkills Lyon 2024 világversenyén.


A Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kara első alkalommal vett részt a megmérettetésen, ahol a 8 lelkes csapatból két csapat jutott tovább a házi előválogatóról a 2023-as FANUC Olimpiára. A háromnapos verseny a japán robotikai óriás magyar leányvállalatának telephelyén, Törökbálinton zajlott.


Előválogató az SZTE Mérnöki Karán


Az országos megmérettetésre két csapatunk juthatott tovább. A háziverseny tematikájáról kérdeztük versenyzőinket.


– A robotika műhelyben lévő, és a verseny során is rendelkezésre álló edukációs robotcella kézikönyvéből kellett felkészülnünk, és ez alapján egy Coospace tesztet kitölteni, illetve mivel holtversenyek alakultak ki ezért ott helyben rögtönzött kérdésekre is válaszolni kellett – tudtuk meg Varga Krisztián mechatronikai mérnök hallgatónktól a háziverseny programját.


Ipari feladatok hálójában


A megoldandó feladatok után is érdeklődtünk. – A FANUC Olimpia során egy elég összetett feladat várt ránk. Négy darab 3-4 órás részre volt felbontva az alapvetően 3 napos verseny. Mindig az adott szakasz elején kaptuk meg a feladatot és sokszor a feladatok egymásra épültek. Minden szakasz végén lepontozta feladatunkat a pontozóbizottság, így sokszor a szakaszokat azzal kellett kezdeni, hogy a korábbi hibáinkat kijavítottuk és csak azután lehetett az aktuális feladatra továbbhaladni. A feladatok, amiket kaptunk több részből álltak. Kezdésnek a robotcellát kellett felépíteni, a munkaállomásokat elhelyezni, illetve az alapvető beállításokat megcsinálni és ellenőrizni. Majd a Roboguide nevezetű programban a valós cellának a virtuális másolatát elkészíteni. Ezek után kaptunk kezdetben egyszerű, majd a végére kifejezetten bonyolult feladatot, melyet robotkarral kellett elvégezni. A feladat alapja az volt, hogy a megfelelő munkaállomásra kellett elhelyezni egy raklapot és arra egy többsoros téglakupacot kellett építeni. A verseny során variálták, hogy hány tégla kupacot milyen elhelyezésben és a téglák milyen forgatásban legyenek elhelyezve. A végső feladat végére pedig a robotnak QR kódok alapján kellett felismernie, hogy milyen kupacot építsen. Valamint az utolsó feladatról dokumentációt is kellett készíteni – ismertette a megmérettetés részleteit Sárközi Bence.


A Mérnöki Kar két csapata a negyedik, illetve ötödik helyen végzett, nem messze lemaradva a dobogós helyezésekről. Így a 4. helyet Kormány Tibor és Sárközi Bence, az 5. helyet pedig Szűcs Péter és Varga Krisztián László párosok érték el. Felkészítő oktatók a Mechatronikai és Automatizálási Intézet tanársegédei; Csík Dominik és Pesti Richárd voltak.


Fanuc_verseny_2


Igazi szakmai tapasztalat az ipari óriásoktól


A versenykiírás szerint az Ipari Robotika egy komplex robotikai szakismeretekre és átfogó műszaki gondolkodásra alapozó szakmai kihívás. A megmérettetés során várható volt, hogy a 2 fős csapatok egy teljes automata gyártócellát építenek fel fizikai és virtuális valójában néhány nap leforgása alatt. A versenyre jelentkezők és felkészítő tanáraik számára a FANUC Hungary Kft. „FANUC Robot működtetés és programozás” kurzuson való részvételt biztosította.


– Mind a képzésen mind a versenyen nagyon sokat tanultunk, nagyrészt olyan dolgokat, amit később ipari környezetben is fel tudunk használni. Az ott dolgozó pontozó bizottság segítőkészsége és szakértelme kimagasló volt. A pontozás után minden kérdésünkre választ kaptunk, illetve mindig kifejtették mit csinálhattunk volna jobban. Összességében egy nagyon jó élmény volt az egész, a többi csapattal is baráti hangulatban telt el ez a pár nap – mesélt élményeiről Szűcs Péter.


– Alapvetően a verseny ugyanolyan nehézségű, mint a Wordskills nemzetközi fordulója, így minden feladatnak megoldása nagyon nehéznek ígérkezett. A társammal együtt dolgozva, próbáltuk megoldani a feladatokat. A végére néhány feladat megoldatlanul maradt, de mindegyik részben alkottunk valami értékelhetőt. Az alapfeladatokat programozás és számítógépes részből is megoldottuk, azonban a végén lévő nehéz feladatok közül maradt befejezettlen rész. Mi inkább a robotprogramozás részből készültünk fel, így azok a részek mentek jobban. A számítógépesrész nagyobb hangsúlyt kapott a versenyen, mint gondoltuk – ismertette tapasztalatait és vonta le konklúzióit a versenyről Sárközi Bence.


– A versenyt minden hallgatótársamnak tudom ajánlani, akit kicsit is vonz az ipari robotika világa. A cégnél kapott oktatás nagyon könnyen kamatoztatható a jövőben, arról nem is beszélve, hogy ha sikerül valakinek elérni az első helyet, országos szinten a legjobb szakemberek közé fog tartozni a WorldSkillsre való felkészítés után – ismertette a megmérettetés előnyit Szűcs Péter.


– Rengeteg tapasztalatot szerezhettünk. Első körben megemlíteném a május elején tartott felkészítő kurzust, ami egy 4 napos képzés volt a FANUC Akadémián, amely során rengeteget tanulhattunk oktatónktól Nagy Bencétől. Emellett online felkészítést is kaptunk a jelenlegi versenyzőktől Kovács Erik és Farkas Bálint személyében, valamit az egész versenyt levezénylő Bíró Istvántól. A verseny során megtapasztalhattuk, hogy ami teszteléskor működik, az nem biztos, hogy éles helyzetben is működik, és hogy néha csak nagyon kicsin múlik egy-egy dolog és törekedni kell arra, hogy mindenre előre gondoljunk és a felmerülő esetleges hibákat kiküszöböljük. Nagyon jó volt, hogy miután a versenynek vége lett, a pontozó expertek, ha kértük megmutatták vagy elmagyarázták, hogyan is kellett volna megoldani az adott feladatot. Találkozhattunk, illetve beszélgethettünk a velünk egykorú, hasonló érdeklődési körrel rendelkező más egyetemek diákjaival és tanáraikkal, akikkel érdekes és tartalmas beszélgetéseket folytathattunk – mesélt tapasztalatairól Varga Krisztián.


Szöveg: Újvári Gréta
Fotók:
facebook.com/fanuchungary

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek