Bezár

Hírarchívum

Elelmiszeripari_Kavehaz_Aprilis_Nyito

Április 17-én tartja II. vitaestjét az Élelmiszeripari Kávéház

Április 17-én tartja II. vitaestjét az Élelmiszeripari Kávéház

2023. április 13.
4 perc

A Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karán, a 2023. február 14-ei vitaestjével indult útjának az Élelmiszeripari Kávéház. A nagy sikerre való tekintettel április 17-én ismét várják az érdeklődőket az egyesület szervezői.

Az Élelmiszeripari Kávéház a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karának élelmiszermérnöki hallgatóinak köszönhetően jött létre. Futó Barbara Anna, Kimpf Péter és Békési Róbert György szervezik jelenleg az egyesület életét.


– Tavaly novemberben Péter és én részt vettünk egy konferencián, ahol a közönségkérdések résznél két professzor hevesebb vitába kezdett egy téma kapcsán. A konferenciáról hazafelemenet fogalmazódott meg bennünk a gondolat, hogy milyen remek lehetne, más szisztéma szerint tanulni egyes témákról, esetleg a területen kompetens személyek vitájából. Szükségünk volt segítségre, így kerestük meg Barbarát, akinek az ötlet nagyon tetszett és azonnal készen állt a közös munkára. Mindenféleképpen szerettünk volna célozni arra, hogy a rendezvényünk egy kicsit kötetlenebb forma, aminek a mozgatórugója a kíváncsiság, az érdeklődés, a szakmai elhivatottság, ezért döntöttünk a Kávéház elnevezés mellett – mesélte Békési Róbert György.


Tanulni a vitákból is lehet


Az Élelmiszeripari Kávéház elsődleges célja az edukáció. – Próbálunk aktuális témákkal előrukkolni, szeretnénk a jövőben a közönség véleményét is kikérni a témákról. Minden egyes estre szeretnénk az élelmiszeriparból szakembert hívni, ezzel lehetőséget teremtve a hallgatóknak, hogy ipari tapasztalatokat halljanak, valamint akár megismerkedjenek velük. Titkolt vágyunk, hogy ez egy olyan kezdeményezés, ami később akár az élelmiszeripari cégek és hallgatók találkozóhelye lehet, ahol egyszerre több cég is képviseltetheti magát, hiszen ez az ipar számára is nagyszerű lehetőség az utánpótlásuk megalapozására – tudhattuk meg az alapítótagok céljait.


Már az első alkalom nagy siker volt


– Az első vitaestünk az állati vs. növényi eredetű élelmiszerek témában valósult meg. Nagyon nagy izgalommal vártuk az estét. Vajon mennyien lesznek? Gördülékeny lesz? Mindent elintéztünk? Mit felejtettünk el? Nagyjából 50 ember jött el az estére, mondhatom, hogy a D épület F13-as terme tele volt. Prof. Dr. Bíró István dékán úr és több oktatónk is megtisztelt minket a figyelmével, ami külön öröm volt számunkra. A vita jó hangulatba telt, bár az elején látszódott, hogy ez sokak számára idegen terep. Szerencsére rövid idő alatt oldottá vált a hangulat. Az este végén teret adtunk közönségkérdéseknek, ahol többen kérdeztek is, de gondolkozunk rajta hogyan lehetne a közönséget jobban bevonni a vitaestekbe – hallhattuk Békési Róbert György beszámolóját első eseményükről.


Mindenkit tárt karokkal várnak


Az Élelmiszeripari Kávéház szervezői jelenleg azt tartják reálisnak, hogy egy félévben két vitaestet rendeznek. – Ezen események sok szervezéssel járnak, valamint nem egyszerű a vitapartnerek beszervezése és a megfelelő időpont megtalálása sem. Mindemelett folyamatosan gondolkozunk rajta, hogyan tudnánk fejleszteni a rendezvényt. Próbálunk a vitaestre olyan témákat hozni, ahol képviselheti magát két szélsőséges álláspont is, ezzel még jobban elősegítve a vitát. Az Élelmiszeripari Kávéház azonban nem csak vitaesteket tartogat magában. Készülünk mással is, ez azonban jelenleg maradjon még titok, érdemes követni az oldalunkat a Facebookon – mesélt sejtelmesen a kávéház jövőképéről élelmiszermérnök hallgatónk.


Az Élelmiszeripari Kávéház eseményei teljesen nyilvánosak. Nagy szeretettel várják a Mérnöki Kar és a Szegedi Tudományegyetem összes hallgatóját. – Szeretettel fogadunk fiatalabbakat is, akik esetleg pályaválasztás előtt állnak, alumni hallgatókat, vagy akár cégek képviselőit. Lényegében bárkit, akit érdekel az élelmiszeripar és az élelmiszeriparban végbemenő trendek.


Amit a naptárba érdemes felírni


Az Élelmiszeripari Kávéház következő eseménye 2023. április 17-én, 18:00-kor lesz a Mérnöki Kar A épületének Kiselőadójában. A II. Élelmiszeripari vitaest a GMO témakörében kerül megrendezésre. – Vendégünk lesz Dr. Györgyei János, a Szegedi Biológiai Kutatóközpont munkatársa, Krzyzewsky Nóra a Bonafarm Zrt. Minőségirányítási igazgatója, valamint az SZTE Mérnöki Kar részéről Dr. Szepesi-Bencsik Dóra főiskolai docens. Nagyon nagy szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt – ecsetelte az Élelmiszeripari Kávéház alapító tagja.

A rendezvényhez kapcsolódó Facebook esemény ezen a linken érhető el.


Szöveg: Újvári Gréta

Nyitókép: Élelmiszeripari Kávéház

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek