SZTE_almam

SZTE Alma Mater

A Szegedi Tudományegyetem alumni szervezete, az SZTE Alma Mater arra törekszik, hogy tevékenységével generációkon átívelő kapcsolódási lehetőséget biztosítson mindenkinek, aki örökké a része akar lenni a szegedi egyetemi közösségnek.

Tevékenységeink:


Programok, szolgáltatások, rendezvények:

 

Alumni Mentorprogram

A program során volt SZTE-s hallgatók mentorálnak jelenlegi hallgatókat.

Az Alumni Mentorprogram segít, hogy az SZTE-s hallgatók a szakmai gyakorlatukon kívül is értékes tapasztalatokat szerezhessenek a munkaerőpiacon, kiépítsék kapcsolati hálójukat, és bővítsék az egyetemen megszerzett tudásukat. A mentorok a program segítségével ugyanakkor kapcsolatban maradhatnak alma materükkel, gondoskodhatnak a cégek munkaerő-utánpótlásáról, és ami a legfontosabb: támogathatják a felnövő generáció szakmai előmenetelét és személyiségfejlődését.

 

AMUP – Alumni Mentor Utánpótlási Program (pilot)

A program során SZTE-s hallgatók nyújtanak segítséget az érettségi közelében álló középiskolás diákoknak, elősegítve ezzel a beiskolázást és az egyetemi kötődés minél korábbi kialakulását. Az AMUP-os mentorok tréningeken vehetnek részt, melyekkel kommunikációs készségeiket fejleszthetik, a középiskolás diákok pedig iránymutatást kapnak a felvételi folyamatával, az egyetemi élettel, szakokkal, karokkal kapcsolatosan.

 

Alumni Pedagógus Nagyköveti Rendszer

A rendszer célja egy aktív közösség kialakítása, ahol a pedagógusok egymást támogathatják. A legaktívabb tagok minden évben Kitüntetett Alumni Pedagógus Nagyköveti Cím-ben részesülnek. Az egyik tag kezdeményezésére elindított A tankönyveken túl című rendezvénysorozat középiskolás diákok és pedagógusok számára kerülnek megszervezésre. Ezek az egyszeri, egynapos előadások és workshopok az emelt szintű érettségire való felkészülést segítik elő. Az őszi rendezvények módszertani, a tavasziak pedig specifikus, egy-egy tantárggyal kapcsolatos szakmai programok.

 

Alumni Uni - Tudásműhely

Az Alumni Uni - Tudásműhely egy ingyenes előadássorozat, amelyben az ismeretterjesztés és a szakmaiság mellett, egy-egy aktuális témát jár körbe két meghívott előadó, akik közül az egyik az SZTE oktatója, vagy volt hallgatója. Résztvevője volt már az Alumni Uninak többek között Vecsei H. Miklós, Szirmai Gergely, Lakatos Márk és Arató András is.

Korábbi Alumni Uni előadásaink megtekinthetőek YouTube csatornánkon.

 

SZTE Alma Mater Weekend Családi- és Sportnap

A 2005 óta nagy látogatottságnak örvendő rendezvény célja, hogy aktív kikapcsolódási lehetőséget nyújtson SZTE-s öregdiákok, valamint volt és jelenlegi oktatók, dolgozók és családjaik számára, mindemellett pedig kiváló alkalom a kapcsolatok ápolására, régi ismeretségek felelevenítésére. Az egynapos rendezvényen a látogatóknak lehetőségük van több sportág kipróbálására, a Gasztro MATER főzőversenyen való részvételre, mindemellett pedig a gyermekek részére rendezett sportversenyek résztvevői értékes nyereményekkel térhetnek haza.

 

Alma Mater Mikulás

2006 óta kerül megrendezésre a volt SZTE-s diákok és SZTE-s dolgozók családja részére az Alma Mater Mikulás a TIK-ben, ahol a gyermekek számára szervezett rajzversennyel, színes programokkal és jótékonysági gyűjtéssel hangolódunk minden évben a karácsonyra.

 

Alma Mater Magazin

A magazin a SZEM lapcsalád kiadványa, átlagosan félévente jelenik meg, amelyben az egyetem legfrissebb fejlesztéseiről, érdekességeiről, rendezvényeiről, híreiről, alumni közösségéről olvashatnak. Az eddig megjelent magazinok az issuu oldalán elérhetőek: https://issuu.com/sztealmamater.

 

A Hónap Alma Mater tagja című havonta megjelenő rovatunkban egy-egy izgalmas életúttal rendelkező alumnival készült interjúinkat olvashatják: https://uniszegedalumni.com/groups/24/feed

 

MÁSkép(p) - A köztünk élő alkotók

A már hagyománnyá vált kiállítássorozat célja, hogy a volt hallgatóknak, oktatóknak egy új, a hétköznapokban kevésbé ismert vagy előtérben lévő művészi oldaluk bemutatkozási lehetőséget kapjon az Egyetem egyik központi helyszínén, a TIK Caféban, ahol naponta több százan is látják a kifüggesztett alkotásokat.

2019. októberében egy ünnepélyes kiállításmegnyitó keretén belül ünnepeltük a jubileumi 30. tárlatot, 2020-ban pedig kiterjesztjük a kiállítássorozatot a digitális térben.

Azokat az oktatókat, alumnikat, akik szeretnének művészi oldalukkal bemutatkozni, kérjük, hogy vegyék fel az Alma Materrel a kapcsolatot.

 

Tagkártya

Az SZTE Alma Mater Tagkártyával a végzett hallgatók tovább vihetik egyetemi kedvezményeiket. Az Alma Mater partnerei között szerepel többek között az SZTE Füvészkert, a Napfényfürdő Aquapolis és az SZTE Klebelsberg Könyvtár.

A további kedvezményekkel kapcsolatban érdemes követni a honlapon lévő Tagkártya csoportot: https://uniszegedalumni.com/groups/51/feed

 

Akciók, önkéntesség, adománygyűjtés, 1%

A 2019-es évben két felújítást is végrehajtottunk: a Hattyas sori Sportközpont kondiépület udvara, illetve a BTK Radnóti Kávézójának udvara is egészen új külsőt kapott önkéntes hallgatóknak köszönhetően. Kapcsolatainkon és csatornáinkon keresztül igyekszünk mi is segíteni: minden nyáron tanszergyűjtést hirdetünk, a Mikulás Napon pedig egy-egy szervezetet támogatva például játékokat, tisztálkodási szereket, vagy tartós élelmiszereket gyűjtünk.

 

A Szegedi Universitasért 2007 Alapítvány-nak felajánlott 1%-al Ön is segítheti az egyetemi egységek, hallgatók és az Alma Mater tevékenységeinek és szolgáltatásainak fejlesztését.

Támogatjuk az alulról induló kezdeményezéseket is, szívesen segítjük évfolyamtalálkozók, ösztöndíjak és egyéb ötletek megvalósulását.

 

SZTE közösségi oldal

Az SZTE Közössége – megújult oldalunkon számos közösségi funkció várja az SZTE volt és jelenlegi hallgatóit, dolgozóit, partnereit. A kari csoportok mellett, álláshirdetések, networking, friss hírek, interjúk, nyereményjátékok várják a regisztrált tagokat. Mindezeken kívül számos tevékenység és csoport van, amelyek a www.uniszegedalumni.com oldalon érhetőek el.

 

Honlap: www.uniszegedalumni.com

Facebook: https://www.facebook.com/SzteAlmaMater/

Instagram: https://www.instagram.com/sztealmamater/

 

 

Munkatársaink:

Prof. Dr. Görög Márta, alumni ügyekért felelős rektori megbízott

Schwimmer-Tóth Tímea - alumni referens, irodavezetés, fundraising

Gerháth Györgyi – alumni mentorprogram, ambassador

Gila Adrienn – alumni pedagógus nagyköveti rendszer, Máskép(p) kiállítások

Kósa Boglárka – magazin, interjúk, Alumni Uni, önkéntesség

Károly Miklós – AMUP, adatbázis, online marketing

 

Kapcsolat:

e-mail: almamater@szte.hu

Schwimmer-Tóth Tímea: schwimmer-toth.timea@szte.hu

Gerháth Györgyi: gerhath.gyorgyi@szte.hu

Gila Adrienn: gila.adrienn@szte.hu

Kósa Boglárka: kosa.boglarka@szte.hu

Károly Miklós: karoly.miklos@szte.hu

 

telefon: +36 (62) 546-775

 

 

 

Az SZTE Alma Maternek, az egyetem alumni szervezetének missziója a Szegeden végzett hallgatók, illetve a jelenlegi és egykori egyetemi dolgozók számára a tudásközösség fejlesztése érdekében támogatni a tudásmegosztást, és információt szolgáltatni. Az egyetem működésének javítása érdekében szakmai kapcsolatrendszert menedzselni, adományt gyűjteni és fogadni. A hagyomány- és szegedi egyetemi identitás ápolása érdekében közösségi programokat szervezni, illetve támogatni. Teszi mindezt központi egységként önállóan, valamint a kari alumni tevékenységek támogatása és koordinációja által, az egyetemi szolgáltató egységekkel együttműködve, az alumni tagok kezdeményezéseinek ösztönzése mellett.