Nem mítosz a nemzeti egység

- Mire emlékezünk március 15-én, miért volt jelentős az 1848-as eseménysorozat?

- Az akkori világ, amit a történészek feudalizmusnak hívnak, alapjaiban változott meg rövid idő alatt. Az adott kornak voltak bizonyos szabályai: például nagyon fontosnak tartották a származást, azt, hogy ki milyen családból jött, milyen tisztséget töltött be, milyen felekezethez tartozott. Mindennek megvolt a maga kultúrája: a címek, rangok tisztelete alapvető volt. A márciusi ifjak új, polgári viselkedést és normarendszert honosítottak meg Magyarországon. A forradalom eredményei máig meghatározzák a polgári Magyarország alapértékeit, gondoljunk csak a közös teherviselésre, törvény előtti egyenlőségre vagy a sajtószabadságra.

„Azon ezer év alatt egyszer előforduló, ritka, árkádiai időket éltük – írta Vajda János visszaemlékezésében –, melyekben a becsületes, vagy ami több, a szó legszorosabb értelmében igaz embernek lenni – háládatos dolog volt. És – a mai ember előtt megfoghatatlannak látszhatik – a valódi tehetség, a lángész iránt valóságos rajongó tisztelet uralkodott a kedélyekben.”

A márciusi ifjak mellett emlékeznünk kell a Batthyány-kormányra is. Ez az első független, felelős kormány. Független a bécsi kormányszervektől, és a miniszterek tevékenységükért felelősséggel tartoztak az országgyűlésnek. Gróf Batthyány Lajos miniszterelnök olyan karizmatikus egyéniség volt, aki többek között összefogta Kossuth Lajos és Szemere Bertalan, báró Eötvös József és gróf Széchenyi István munkáját, akik valamennyien az adott kor képzett politikusai voltak. A Batthyány-kormány képes volt közös célok érdekében fellépni. Így például az Osztrák Császárságon belül a lehető legnagyobb autonómiára törekedtek, önálló hadsereget akartak létrehozni, elutasították az osztrák államadósság egy részének átvételét és a katonai határőrvidéken be akarták vezetni a magyar polgári közigazgatást.

1848. május közepén Batthyány vezetésével kezdték meg az első tíz honvédzászlóalj felállítását. A magyar hadsereg később számos alkalommal bizonyította rátermettségét a császári-királyi hadsereggel szemben, gondoljunk például az úgynevezett dicsőséges tavaszi hadjáratra.

Közös élménye volt az 1848-as forradalom az akkori magyar társadalomnak, hiszen a jobbágyfelszabadítás a lakosság legnagyobb részét közvetlenül érintette. A nemesség lemondott a vagyonának, bevételeinek egy részléről, ugyanez vonatkozott a katolikus egyházra. Persze a kényszer is szerepet játszott ebben, de végül megszületett a különböző társadalmi rétegek számára egyaránt elfogadható megoldás. Még a konzervatívok is – akik szerettek volna több kárpótlást kapni veszteségeikért – támogatták a Batthyány-kormányt. Ebből kifolyólag viszonylag rövid idő alatt sikerült lerakni a modern, polgári Magyarország alapjait.

Gróf Batthyány Lajos

- A márciusi ifjak épp a húszas éveikben jártak, tehát alig voltak idősebbek a mai egyetemistáknál. Kik ők és milyen szerepük volt az eseménysorozatban?

- A márciusi ifjakat a közös érdeklődési kör fűzte össze: többnyire bekapcsolódtak a korabeli irodalmi életbe és rajongtak a francia forradalom eszméiért. Körülbelül két hétig alkottak egy homogén csoportot, utána elváltak útjaik. 1849-ben már volt, aki a békepártot támogatta (pl. Jókai Mór), míg volt, aki kitartott radikális meggyőződése mellett (pl. Pálfi Albert). Van még egy közös pont a márciusi ifjak életében, sokan közülük beálltak a honvédek közé: Bérczy Károly, Bozzai Pál, Irányi Dániel, Degré Alajos, Egressy Béni, Egressy Gábor, Korányi Frigyes, Lauka Gusztáv, Nyáry Albert, Oroszhegyi Józsa, Petőfi Sándor, Sükei Károly, Vidats János, Vajda János, Vasvári Pál.

A pesti forradalom főszereplői fiatalok és szemtelenek voltak. Idézzük fel például Petőfi Sándor alakját, aki a Nyakravaló című versét azért írta meg, mert Mészáros Lázár hadügyminiszter rendre utasította az öltözete miatt. Lógott az egyenruhája, és nem viselt nyakravalót. A vers egy fricska, és figyelemfelhívó, új üzenet: már nem az számít, ki honnan jön, milyen rangja és kitüntetései vannak, hanem az, hogy mit tud, és ez a tudás hasznos-e a társadalom számára. A hagyományos világ és a modern polgári értékek csaptak össze, nemcsak katonai, hanem gazdasági és kulturális szempontból is. Úgy tudnám ezt szemléltetni, mint amikor egy ködös, esős időben érkezik friss szél és kitisztítja a látóhatárt. Ez a változás az egyik lehetőség, amire március 15-én érdemes emlékezni.

Szegedi nemzetőrök 1848-ban

Golyózápor a Széchenyi téren

- Mit tart lényegesnek a szabadságharc szegedi eseményeivel kapcsolatban?

- Szeged vonatkozásában fontos kiemelni, hogy itt állították fel a szabadságharc egyik legsikeresebb zászlóalját, a 3. honvédzászlóaljat. A város mellett a környező vármegyékből, a Bánságból illetve Biharból – sőt még a fővárosból is érkeztek újoncok, akiket Szeged városa szerelt fel, adott nekik zászlót. Az egyik első hősi halott, 1848. július 14-i szenttamási ostromban résztvevő fiatal szegedi honvéd, Bauernfeind Gyula volt.

A délvidéki hadjáratban Szeged a 4. hadmegye székhelyeként a hadműveletek hátterét biztosította. Miután 1849 januárjában kivonták a Délvidékről a honvéd csapatokat, a szerb-császári haderő az Arad-Szeged-Szabadka vonalig nyomult előre és 1849. február-márciusában megkísérelte elfoglalni ezeket a településeket, azonban egyik támadás sem járt sikerrel. Újszegedet viszont 1849. február 11-én elfoglalták, és elkezdték ágyúval lőni a mai Széchenyi teret és környékét. Bár Hadik Gusztáv ezredes, az itt állomásozó csapatok parancsnoka megtiltotta a Tiszán való átkelést, a szegedi nemzetőrök úgy felháborodtak az ágyúzáson, hogy elmentek Tápéra, átugráltak a zajló jégtáblákon, és szuronyrohammal kiverték a szerbeket Újszegedről.

Később Perczel Mór tábornok, a IV. hadtest parancsnoka Szegedről indult el, és foglalta vissza a Délvidéket. A szabadságharc utolsó időszakában pedig, az országgyűlés Szegedre helyezte át a székhelyét. Itt került sor a 1849.július 28-án a történelmi jelentőségű nemzetiségi határozat és a zsidó emancipáció elfogadására.

Ez a nap az akkori szegedieknek bizonyára az újszegedi lőporraktár robbanásáról is emlékezetes lehetett, mivel a téglák egészen a város központjáig repültek, pánik tört ki, azt hitték, hogy megérkezett az ellenség. Szeged körül nagy és korszerű sáncokat építettek, de a magyar hadseregnek nem maradt elegendő embere azok védelmére, ezért ki kellett üríteni a várost.

Harcoló papok

- Milyen szerepük volt a magyarországi egyházaknak az eseménysorozatban?

- A forradalom mindenkit váratlanul ért, így a katolikus egyházat is, amely sok szálon kapcsolódott az államhoz. A katolikus papokat állami alkalmazottként kezelték, akiktől elvárták az államérdek előmozdítását is. A korabeli lakosok közül sokan nem tudtak írni-olvasni, ezért az új törvényeket a papoknak és lelkészeknek ki kellett hirdetni és meg kellett magyarázni híveik számára.

A lelkészek között sok kiválóan képzett, művelt ember volt, akik a mozgalmas hónapok eseményeit is megörökítették. Az aradi vértanúk kivégzéséről az egyik legpontosabb leírást Sujánszky Euszták minorita szerzetes vetette papírra. Noha az egyházi törvények tiltották, hogy a papok fegyvert ragadjanak, mégis sokan jelentkeztek közülük a hadseregbe.

- Milyennek látja az 1848-as forradalom és szabadságharc oktatását a Szegedi Tudományegyetemen? Vannak még lehetőségek azoknak a szegedi egyetemistáknak, akik jobban el szeretnének mélyedni a témában?

- Az 1980-as évek második felében Katona Tamás tanította ezt az időszakot, majd rövid időre Csorba László, később Pelyach István, és 2012 óta én is. A kurzusok tematikája a klasszikus hadtörténeti óráktól a politikatörténeten át a művelődéstörténet témaköréig tart, beleértve a mindennapi életet, a korszakkal foglalkozó filmeket vagy 1848 kultuszát. A ma népszerű emlékezetpolitikai kérdéseket is érdemes tudományos igénnyel megközelíteni. Ebből következően nagyon sok kutatási témát tudnék ajánlani. Például nincs az összes aradi vértanúnak modern életrajza. A történelem olyan terület, ahol bárhová nyúl az ember, mindig találhat valami új témát, ami nincs kellően feltárva. Számos alakulat története még feldolgozásra vár, hasonlóan a háborús propagandához vagy a császári-királyi hadbíróságok tevékenységéhez.

- Milyen tanulsága van március 15-ének?

Ezt a kérdést egy bővebb kérdéskör részeként érdemes megválaszolni: mi a haszna a történelemnek, a történetírásnak? Véleményem szerint, a történelemi ismeretek hozzájárulnak ahhoz, hogy valamit megtudjunk magáról az emberről. A történelmi folyamatok kritikus szemlélete egyfajta keretet nyújt a társadalom biztonságos működéséhez, azáltal, hogy nagyon sok olyan helyzetet elemez és tár fel, amikor valamilyen súlyos konfliktus alakult ki. Akik ezekről tanulnak, látják, hogy mi előzte meg a folyamatokat, amikor valami félresiklott. Gondolok itt például arra, hogy könnyebb eligazodnia a demokrácia és a nemzetiségi kérdés útvesztőiben annak, aki otthonosan mozog 1848-1849 politikai csatározásainak erdejében. A történettudomány nem válhat a manipuláció eszközévé, mert annál sokkal ellentmondásosabb és bonyolultabb folyamatok feltárására törekszik, mint amivel a propaganda dolgozik.

Az irodájában látható a „Görgei álma” című kép. Ez az „áruló” Görgei mítoszához kapcsolódik?

A szabadságharc leverését követően az események több főszereplőjét, például Görgei Artúrt vagy Klapka Györgyöt is igaztalanul árulással vádolták meg. Ezt a képet hamburgi emigránsok készítették Görgei Artúrról, az „áruló”-ról. Görgei éjszakai homályban áll e képen, felette Damoklész kardja látható és Prométheusz keselyűje készül lecsapni rá. Mögötte áll Mefisztó, aki mosolyog a mélyre bukott bűnösön, akinek lábánál ott fekszik az erszény, amelyből kihullt az árulás díja; az aranyak szétszóródva hevernek. Káin, egy kígyótestű szörny képében kúszik a bűnös felé, jobbján pedig Nemezis áll kígyókorbáccsal. Körbe veszik a forradalom kivégzett hősei, előtte egy koporsóban szimbolikusan Magyarország fekszik, szívébe tőrt döfve. Görgei rémülten próbál menekülni a feltámadó honvédek elől, de még a távolban is kivégzett bajtársait látja. Talán mindent elárul a képről készítőjének, Kászonyi Dánielnek elégedett nyilatkozata: „sok példányt adtunk el és majdnem kétszáz tallért kaptam érte”.

SZTEinfo-Bobkó Anna

Fotó: Sahin-Tóth István