Bezár

Hírarchívum

AM_nyito_2020_tavasz_4

Megkezdték a közös munkát az Alumni Mentorprogram résztvevői

Megkezdték a közös munkát az Alumni Mentorprogram résztvevői

2020. március 05.
2 perc

Tizenharmadik alkalommal indult útjára a Szegedi Tudományegyetem Alma Mater Alumni Mentorprogramja. A tavaszi szemeszterben 51 hallgató és 31 mentor kezdte meg a közös munkát. A programban SZTE-n végzett szakemberek osztják meg tapasztalataikat a jelenlegi hallgatókkal. A ciklus megnyitóját 2020. március 4-én tartották a Gazdaságtudományi Karon.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Az SZTE Alma Mater Alumni mentorprogram célja, hogy a már elhelyezkedett SZTE-s alumnik szakmai tudásukat, tapasztalataikat megosszák a hallgatókkal, hozzájárulva ezzel ahhoz, hogy a diákokban reális szakmai kép alakuljon ki, illetve még az egyetemi évek alatt megismerkedhessenek olyan munkáltatói szempontokkal is, melyek a végzés után segíthetik őket a sikeres elhelyezkedésben. A mentoroknak lehetőségük van cég-/gyárlátogatás szervezésére és bemutathatják a cégen belüli szakmai és karrier lehetőségeket.


A program 13. ciklusának megnyitóján Prof. Dr. Görög Márta, az SZTE Alumni ügyekért felelős rektori megbízottja elmondta: 2014 februárjában indították útjára a programot, ami már akkor is egyedülállónak számított a magyar egyetemek között. Kiemelte, hogy nagyon fontos az együttműködés a mentor és a mentoráltja között. – Ez egy nagyon fontos kétirányú folyamat, amely az értékekre, az elkötelezettségre, a tudásra és az elhivatottságra épül. Hiszen mentoraink azok a kollégák, akik a Szegedi Tudományegyetemen, illetőleg a jogelőd intézményeiben végezték tanulmányaikat. Elkötelezettek az egyetem iránt, a hivatásuk, szakmájuk iránt, rendelkeznek azzal a tudással, amit itt az egyetem falai között szereztek meg, ez tapasztalati tudássá érett, és készek arra, hogy ezt a tudást átadják a jelenlegi hallgatóinknak – fogalmazott.


AM_nyito_2020_tavasz


Hozzátette: a hallgatók is tesznek azért, hogy az egyetemi tanulmányaik mellett olyan tudásra, és ezen mentorprogramban olyan tapasztalatra tegyenek szert, amely nemcsak a munkaerőpiaci elhelyezkedésben, nem csak az élet-, és karrierpálya-modell felépítésében, hanem már az egyetemi tanulmányaik végzésében is nagyon fontos segítséget nyújt.


Az SZTE Alma Mater szervezete „Kiváló Mentor” oklevelet adományozott Bessenyei Zsoltnak, a Pick Szeged Zrt. HR vezetőjének, aki nemcsak a mentorprogram lelkes résztvevője, hanem más Alma Mater kezdeményezések támogatója is. Bessenyei Zsolt elmondta: számára a jó mentorált egy ideális pályakezdő, akiben látja a tenni akarást, a csillogó szemeket. Úgy gondolja, hogy aki részt szeretne venni a mentorprogramban, az már biztosan motivált. Szakmai tapasztalatszerzésére is kiváló lehetőségnek tartja a programot.


AM_nyito_2020_tavasz_2


A tavaszi szemeszterben 31 mentor kezdte meg a munkáját 51 hallgatóval, akik közül 10-en kurzusként is felvették a programot. Idén pedig új elemmel támogatják a hallgatókat: Fischer Mónika, nyelv és üzleti coach, korábbi mentor az érdeklődőknek soft skills tréninget és coachingot biztosít.

AM_nyito_2020_tavasz_3

Az SZTE Alma Mater Alumni mentorprogram jelenleg az EFOP 3.5.1-16 „Duális és kooperatív képzések és azokat támogató szolgáltatások fejlesztése a Szegedi Tudományegyetemen” című pályázat keretében fejlődik tovább.

SZTEinfo - Újvári Gréta

Fotó: Kósa Boglárka

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek