Bezár

Hírarchívum

lightbulbs

Megjelent az Ujvári János diplomadíj-pályázat felhívása

Megjelent az Ujvári János diplomadíj-pályázat felhívása

2020. március 24.
2 perc

Az alap- és mesterképzésben részt vevő hallgatók szellemitulajdon-védelmi tudásának bővítése érdekében a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) pályázatot ír ki a 2019-2020 tanév tavaszi félévében végzős hallgatók részére.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A pályázat célja

Az Ujvári János diplomadíj-pályázat célja segíteni a felsőoktatási tanulmányaik végéhez közeledő hallgatókat, hogy diplomadolgozatuk témáját megfelelő szakmai támogatás mellett szellemitulajdon-védelmi szempontból is megvizsgálják, és feltérképezzék az általuk választott téma szellemitulajdon-védelmi vonatkozásait, illetve oltalmazhatósági lehetőségeit.

 

A pályamű írása közben a hallgatók megismerhetik a szellemitulajdon-védelem elméleti alapjait, és betekintést kaphatnak eszközrendszerének gazdasági és jogi jelentőségébe gyakorlati oldalról is. A hallgatók a pályázaton való részvétellel olyan tudáshoz jutnak, amit a későbbiekben a munkaerőpiacon kutatóként, mérnökként vagy bármilyen más hivatás keretében is hasznosítani tudnak.

 

A pályázók köre

A pályázaton azok a felsőfokú alap- és mesterképzésben részt vevő hallgatók vehetnek részt, akik a 2019-20. tanév tavaszi félévében fejezik be tanulmányaikat.

 

Pályázati határidők

A pályázati szándék regisztrálásának határideje: 2020. április 30.

A diplomadíj-pályázat elkészítésének határideje: 2020. augusztus 31.

 

A pályázati díj összege és annak elbírálása

A pályázatokat az SZTNH által kijelölt szakértőkből álló bizottság értékeli. Az öt meghirdetett kategória mindegyikében az első három helyezett kerül díjazásra az alábbiak szerint:

• első díj 250 000 Ft,

• második díj 200 000 Ft,

• harmadik díj 150 000 Ft.

A pénzjutalomban nem részesülő hallgatók értékes ajándékcsomagot vehetnek át. A SZTNH fenntartja a jogot, hogy a pályaművek tartalma és színvonala alapján változtasson a kategóriák, illetve a kiadott díjak számán.

 

További információkért töltse le a pályázati felhívást.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek