K. Kabai Lóránt és Sopotnik Zoltán a JAK-turné szegedi állomásán.
Rangos
A kortárs magyar irodalomba való legrangosabb belépést immár hosszú évek óta a József Attila Kör biztosítja JAK-füzeteivel. Aki itt kezd, annak jó esélye van arra, hogy nem kallódik el, hogy a nagybetűs irodalom, illetve irodalmi élet részesévé válhat. A JAK-hoz hasonló fórumoknak és az általuk kiadott könyveknek azonban olyan térvesztéssel kell szembesülniük, amely kreatív megoldásokra sarkall. Efféle ötlete lehetett a JAK-füzetek jelenlegi szerkesztőinek, K. Kabai Lórántnak és Mizser Attilának az, hogy kritikailag elismert sorozatuk legújabb, ám széles körben kevéssé ismert köteteit egy turné során mutassák be az ország különböző pontjain. Az őszi nagyüzem után e turné állomásaként pihent meg a könyvbemutató-sorozat Szegeden, április 19-én a Grand Caféban. De vajon megtörtént-e a vágyott találkozás írók és olvasók között?
Anti
A szegedi esten K. Kabai Lóránt Sopotnik Zoltánt és Nemes Zoltán Máriót faggatta könyveikről. Utóbbi Alkalmi magyarázatok a húsról című verseskötete kapcsán meglepő tudatossággal beszélt arról, hogy mennyire nem tudatosan írja verseit, miközben a kritika a pszichoanalízis, no meg a manapság oly divatos testelméletek, a test megjelenítésének kérdése felől olvassa írásait. Nemes saját bevallása szerint ugyanakkor szorong saját verseinek tárgyiasult gyűjteményétől, rikító színű borítójától, pedig, tehetjük hozzá, mégis ez az ormótlan narancssárga az, ami emlékeztet még valami módon a JAK-füzetek dizájn és marketing elotti hőskorára. Saját könyvétől való távolságtartása jól látszik abban is, hogy egyedi felolvasása közben, mialatt mintha megaludna szájában a vers, hiába tartja kezében az irtózott tárgyat, mintha kívülről fújná bevallása szerint mesterséges, stilizált nyelven írt mondatait. Visszafogottságát antinárcizmusával magyarázza, a félelemmel, hogy a könyvből saját lehetséges rossz alakmása köszön vissza, ami esetleg át is veszi önmaga helyét. Ezen védőháló nélkül előadott filozófiai akrobatamutatványt azonban mi sem tudjuk másként értelmezni, mint a beszélgetést vezető Kabai. Ez talán nem is anti-, csak nárcizmus.
Őszinte
Sopotnik Zoltán Az őszinteség közepe című verseskötetének két ciklusa az irodalom belügyeit kritikával illető és a „valódi” életet líraian bemutató írásokat fog egybe. Figyeljünk azonban csak az első csoportra! Valóban különösen érdekes, hogy a nehezen meghatározható, de bármikor heves indulatokat kiváltani képes irodalmi élet ügyes-bajos dolgait valaki beemeli, be meri emelni a művészi megszólalások témái közé. Nemes szavaival élve az irodalmi élet klausztrofóbiája az, ami legalább bosszantó, mégis némi szomorú együttérzéssel tekintünk Sopotnikra, magunkba fojtva a kérdést, hogy a belterjességről való írás, hiába akar kritika lenni, nem épp ezt a belterjességet erősíti-e fel máshogyan.
„Mert már károsan csak irodalmi témákban tudok gondolkodni” – állítja szerepversében egy meghatározhatatlan nagy magyar író, de vajon nem fenyegeti-e ez a veszély a szerepvers szerzőjét magát is? Hogy végül is igazat kelljen adnunk a Kemény Istvánnak ajánlott vers címének és visszatérő sorainak. Ébreszd fel a költőt.
Kabai Lóránt az est zárásaként a JAK-füzetek egyik legutóbbi sikerkönyvének részletét olvasta fel. Kiss Tibor dalszöveg-verseskötetének egy írását, bebizonyítva, hogy a Quimby énekes-zeneszerzője tényleg valami modern trubadúr lehet, szövege zene nélkül is teljesen él, eszünkbe juttatva azt is, hogy a turnékról talán ő többet tudhat. És ki tudja, talán az irodalomról se kevesebbet.
Turi Tímea