1618486359463

„Mindig törekszem arra, hogy minél érthetőbben és következetesebben adjam át a hallgatóknak a szükséges ismereteket” – interjú Jákói Zoltánnal

A Szegedi Tudományegyetem Környezettudományi Doktori Iskola hallgatójával beszélgettünk, aki kutatásait és oktatói munkáját az SZTE Mérnöki Kar Biológiai Rendszerek Műszaki Intézetében végzi.

Jákói Zoltán PhD kutatási témája a komplex erőterek alkalmazására, illetve alkalmazhatóságára irányul, melyekkel különféle környezeti rendszereket lehet kezelni. – Maga a kutatási témakör igen széles – mondhatni „kimeríthetetlen” -, és nagyon sok mindent lefed, így természetesen én is csak bizonyos részterületeivel foglalkozom – kezdte az SZTE doktorandusz hallgatója.


– A kutatás jelenlegi, éppen aktuális fázisában kombinált fizikai; mikrohullámú, illetve ultrahangos és vegyi előkezeléseket végzek különféle eredetű nyers, és lignocellulóz-tartalmú hulladékkal bekevert szennyvíz- és szennyvíziszap mintákon. A kezeléseknek alapvető célja, hogy a mintáknak az anaerob biológiai lebonthatóságát fokozza – másképp fogalmazva, hogy a bennük rejlő biogáz-termeltetési potenciált megnövelje. A vizsgálatok viszonylag sok mindenre kiterjednek, hiszen a különféle minták kvantitatív és kvalitatív műszeres analízisétől kezdve a tényleges biogázhozamon át az energetikai hatékonyság meghatározásáig számos eredményre szükség van ahhoz, hogy átfogó, és tudományos szempontból is értékelhető és alátámasztható következtetésekre lehessen jutni – mesélt kutatásának témájáról és annak menetéről Jákói Zoltán.


1618486359566


Alapvetően a művelettanhoz és transzportfolyamatokhoz kapcsolódó magyar- és angol nyelvű tantárgyak gyakorlati oktatásában vesz részt az SZTE MK hallgatója. A jelenlegi félévben emellett előadásokat és gyakorlatokat tart még Élelmiszeripari hulladékkezelésből, valamint a Mezőgazdasági biomassza alapú energiatermelő rendszerek szabadon választható kurzusban is.


Oktatni vagy inkább kutatni?


Arra a kérdésünkre, hogy az oktatást vagy a kutatást kedveli jobban, már nem volt egyszerű válaszolnia. – Mind az oktatásnak, mind a kutatásnak megvan a maga pozitív és kicsit árnyasabb oldala, de igazából egyik nélkül sem tudnám elképzelni a munkámat a Mérnöki Karon. Szeretek emberekkel foglalkozni, és mindig törekszem arra, hogy minél érthetőbben és következetesebben átadjam a hallgatóknak a szükséges ismereteket, és jó érzéssel tölt el, amikor látom és tapasztalom irányukból az érdeklődést az adott téma iránt. Emellett viszont legalább ennyire „hajt” a kíváncsiság is; az új, ismeretlen dolgok felfedezése, a laboratóriumi kísérletek megtervezése, végrehajtása és kiértékelése, egyszóval az, ami a kutatási munkának az alapvető lényege. Úgy gondolom, hogy a kettő – az oktatás és kutatás – nem is választható el egyértelműen egymástól, hiszen az új kutatási eredmények adott esetben beépíthetők az oktatott tananyagba, vagy akár gondoljunk csak a BSc, MSc hallgatók szakdolgozati, illetve diplomamunkájának témavezetésére, ami ha úgy tetszik, egyfajta ötvözete a kettőnek, s amit úgyszintén nagyon szeretek csinálni – nyilatkozta PhD hallgatónk, melyből jól látszódik az oktatás és kutatás iránti szenvedélye.


1618486359531


Versenyek és konferenciák gyűrűjében


Legutóbb a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség által szervezett Dulovics Junior Szimpóziumon vett részt, amelyen Víz-és Szennyvíztisztítás szekcióban a legjobb előadás díját nyerte el Húsipari szennyvizek szervesanyag-tartalmának csökkentése mikrohullámmal intenzifikált oxidációs reakció segítségével című pályamunkájával. Ez alapvetően egy fiatal kutatóknak szánt online konferencia, amelyen nyereménnyel értékelték az adott szekciók legjobb előadóit, illetve közönségszavazás alapján közönségdíjat is kiosztottak. A konferencia témája a víz- és szennyvíztechnológiákhoz kapcsolódott, a szekciók illetve a bemutatott előadások ezen belül pedig számos különféle területet – többek között üzemeltetés, tervezés, kutatás-fejlesztés, gazdasági tevékenység – lefedtek. A konferenciára benyújtott témája és az ott bemutatott előadása húsipari szennyvízminták mikrohullámmal intenzifikált oxidációs reakción alapuló szervesanyag-tartalmának csökkentésére irányult, amit emellett úgynevezett dielektromos paraméterek mérésével is kiegészített vizsgálataiban az SZTE Mérnöki Karának fiatal oktatója és kutatója.


SZTE


Fontos a kutatási eredmények megvitatása


– A PhD-képzés, de úgy általában a kutatómunkának egyik nagyon fontos része a kapott kutatási eredmények megfelelő szintű és minőségű bemutatása, amire egy tudományos konferencia kiváló lehetőséget biztosít, így alapvetően engem is ilyen célok motiváltak amikor jelentkeztem rá – utalt Jákói Zoltán a MaSzeSz által szervezett versenyre.


– Vettem már részt olyan konferenciákon, ahol az előadásokat, illetve poszter-előadásokat értékelték, de ez volt számomra az első, ahol díjazott lettem. Természetesen, ha a jövőben lesz rá lehetőség, akkor minden további nélkül tervezek részt venni még ilyen rendezvényeken. Két alkalommal sikerült elnyernem az egyik legrangosabb, az Innovációs és Technológiai Minisztérium által kiírt Új Nemzeti Kiválósági Program Felsőoktatási Mesterképzés Hallgatói Kutatói Ösztöndíját: 2018-ban és 2019-ben, mikor még MSc hallgató voltam a Mérnöki Karon. Az aktuális, azaz a 2021/2022-es időszakban természetesen ismételten benyújtom a pályázatot az ÚNKP ösztöndíjra, csak most már a Doktori Képzésben részt vevő hallgatók számára szóló kiírás szerint fogok pályázni – mesélt korábbi eredményeiről és jövőbeni terveiről az SZTE MK PhD hallgatója.


1618486359506_1


Versenyeredmények tekintetében leginkább TDK-helyezéseket tud felmutatni. Kétszer lett második helyezett az SZTE Mérnöki Karának helyi fordulóiban, 2016-ban szintén második helyezett lett a Magyar Élelmiszer-tudományi és Technológiai Egyesület által szervezett MÉTE OTDK-n, míg 2017-ben harmadik helyezést ért el az Országos Tudományos Diákköri Konferencia Agrártudományi szekciójában.


„Az ilyen típusú versenyeken csak nyerni lehet, veszíteni nem”


Arra a kérdésünkre, hogy kinek ajánlaná ezeket a versenyeket, a következőket válaszolta az SZTE Mérnöki Karának oktatója és kutatója: – Az a meglátásom, hogy az ilyen típusú versenyeken csak nyerni lehet, veszíteni nem. Még akkor sem, ha esetleg az adott évben véletlenül nem sikerül helyezést elérni. Ha másra nem, tapasztalatok gyűjtésére, az előadói képességek gyakorlására, fejlesztésére feltétlenül alkalmasak, így bátran ajánlom mindenkinek, aki kicsit szeretné próbára tenni magát, és meg akarja tapasztalni, hogy milyen érzés másoknak a saját munkájáról beszámolni; előre lelövöm a poént: kifejezetten jó. Nyilvánvalóan egy versenyen, vagy konferencián való részvételnek szükséges előfeltétele az, hogy azért legyen is mit bemutatni, így kétségtelenül jár némi plusz energiabefektetéssel, de ha már vannak megfelelő minőségben és mennyiségben kutatási eredmények, akár szak- vagy diplomadolgozati munkából, vétek kihagyni egy ilyen lehetőséget – tudtuk meg Jákói Zoltántól.


1618486359486


„Határ a csillagos ég”


– Határ a csillagos ég, ahogy szokták mondani. A rövidebb távú tervem elsősorban, hogy a PhD képzésben minden, akár tanulmányi, kutatási, vagy oktatási tevékenységet a lehető legmagasabb színvonalon végezzek, és minél több értékes eredménnyel és tapasztalattal gazdagodjak. A PhD képzés befejezése, és a doktori fokozat megszerzése után pedig, ha lesz rá lehetőség, mindenképpen az egyetemen szeretnék oktatói-kutatói tevékenységet folytatni, és természetesen haladni egyre feljebb és feljebb azon a bizonyos ranglétrán, ameddig csak az aktuális helyzet, vagy az erőforrásaim engedik – vázolta terveit Jákói Zoltán.


Szöveg: SZTEinfo – Újvári Gréta

Fotók: Jákói Zoltán