
Ünnepélyes keretek között adták át a TALENT- és Vállalati ösztöndíjakat a Szegedi Tudományegyetem Rektori Hivatalának Dísztermében. Az idei évben rendkívül erős volt a mezőny. Összesen 571 pályázat érkezett be, amelyek közül végül 236 nyertes pályázat született.
Az eseményen összesen 12 000 000 forint értékű ösztöndíjat osztottak ki a kiváló teljesítményt nyújtó hallgatók között, amely az egyetem 8 500 000 forintos, valamint a vállalati partnerek 3 500 000 forintos támogatásából tevődött össze. A díjakat Prof. Dr. Gellén Klára, az SZTE oktatási rektorhelyettese adta át, aki beszédében a közösség építő erejét és az aktív szerepvállalást hangsúlyozta.

A díjakat Prof. Dr. Gellén Klára, az SZTE oktatási rektorhelyettese adta át, aki beszédében a közösség építő erejét és az aktív szerepvállalást hangsúlyozta Fotó: Sahin-Tóth István
Az SZTE legkiválóbb hallgatóit elismerő TALENT ösztöndíjak különböző kategóriáiban, valamint a munkaerőpiaci kapcsolatokat erősítő vállalati ösztöndíjprogramban a Mérnöki Kar hallgatói idén is kimagaslóan szerepeltek. Karunk hallgatói nemcsak a tanulmányi és tudományos vonalon, hanem a művészetek területén és a vállalati partnerek elvárásai szerint is bizonyították kiválóságukat.
Külön kiemelendő, hogy több hallgatónk duplázni tudott, azaz a kiválósági lista mellett rangos vállalati elismerést is elnyert.
A Mérnöki Kar ösztöndíjasai kategóriánként:
1. SZTE Talent Kiválósági és Kategória Ösztöndíjak
Ez az elismerés a Szegedi Tudományegyetem legkiválóbbjainak jár a kitartó munkáért, és szorgalomért:
- Urr Tímea Lilla (Élelmiszermérnök, III. évfolyam) – Kiválósági lista
- Apró Fanni (Mechatronikai mérnök, I. évfolyam) – Kiválósági lista
- Kalmár Róbert (Gépészmérnök, III. évfolyam) – SZTE Talent - Művész kategória
- Zelenyánszki Mercédesz (Élelmiszerbiztonsági és -minőségi mérnök, II. évfolyam) – SZTE Talent - Esélyegyenlőségi kategória
2. Vállalati Ösztöndíjak
A vállalati ösztöndíjak keretében az egyetem és a gazdasági szereplők közötti kapcsolat erősödik. A 15 támogatott egyetemi hallgatóból szignifikáns részt képviselnek a mérnökhallgatók, ami hűen tükrözi a kari képzések piaci elismertségét:
- Mogyi - Pro Talentis Vállalati Ösztöndíj:
- Szabó Laura (Élelmiszermérnök, III. évfolyam)
- ContiTech - Pro Talentis Vállalati Ösztöndíj:
- Apró Fanni (Mechatronikai mérnök, I. évfolyam)
- Givaudan - Pro Talentis Vállalati Ösztöndíj:
- Urr Tímea Lilla (Élelmiszermérnök, III. évfolyam)
- Varga Dávid (Élelmiszermérnök, III. évfolyam)
- Puskás Lara (Élelmiszermérnök, III. évfolyam)
- Mill&Rolls - Pro Talentis Vállalati Ösztöndíj:
- Bakos Márk (Élelmiszermérnök, II. évfolyam)
- Pápai Panna Napsugár (Élelmiszermérnök, II. évfolyam)
Az SZTE Junior Akadémia által koordinált program anyagi támogatásán túlmutatva fontos visszajelzés hallgatóinknak arról, hogy a nálunk megszerzett tudás, a szorgalom és a kiválóságra törekvés valódi, a munkaerőpiacon is azonnal konvertálható értéket képvisel.
Szívből gratulálunk a Mérnöki Kar minden ösztöndíjas hallgatójának, és további sok sikert kívánunk tanulmányaikhoz és szakmai fejlődésükhöz!
Borítókép: Mérnöki kari sikerek a TALENT- és Vállalati ösztöndíjak átadóján Fotó: Sahin-Tóth István
Kovács-Jerney Ádám