Bezár

Hírek

Ket_gombocert_ketkereken__Debutalt_a_Mernoki_Kar_fagyija

Két gombócért kétkeréken – Debütált a Mérnöki Kar fagyija

Két gombócért kétkeréken – Debütált a Mérnöki Kar fagyija

2026. június 04.
3 perc

A június elsejére tervezett közös deszki tekerést az időjárás ugyan az utolsó pillanatban átírta, ám a Mérnöki Kar közösségét és a szakmai maximalizmust semmi sem állíthatta meg. A Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karán rendkívül magas számban gyűltek össze, a kar munkatársai és hallgatói, hogy egy izgalmasnak ígérkező érzékszervi bírálat keretében elsőként kóstolják meg és értékeljék a Kar megbízásából kifejlesztett fagyit. A premier egyúttal egy egyedülálló és hagyományteremtő kari kezdeményezés startját is jelenti, hiszen jövő héten záróvizsgázó hallgatókat a Kar két gombóc fagyival köszönti a diploma sikeres megszerzése estén.

Mérnökök lévén jól tudjuk, hogy egy sikeres teszthez komoly szakértelem és reprezentatív minta szükséges, és ebben a tekintetben most sem volt hiba. Bár a biciklik ezúttal a tárolóban maradtak, az érzékszervi bírák – a Kar hallgatói, munkatársai – lenyűgözően magas számban képviseltették magukat a bemutatón, ismét bizonyítva az MK-s összetartást.

Ket_gombocert_ketkereken__Debutalt_a_Mernoki_Kar_fagyija_2

Az érzékszervi bírák közül volt, aki azonnal értékelte a fagyit Fotó: Kovács-Jerney Ádám

A megjelentek mérnöki precizitással és hatalmas lelkesedéssel vetették bele magukat a kóstolásba. Sorra vették a legfontosabb paramétereket: a színt, amely tökéletesen passzol a Kar arculatához és energiájához, a frissítő, karakteres ízt, amely azonnal hűsíti a kóstolókat, valamint az állagot. Miután mindenki megízlelte a Kar új büszkeségét, a hivatalos debütálás egy hihetetlenül inspiráló, innovatív ötletelésbe csapott át.

A jelenlévők tele voltak jobbnál jobb gondolatokkal a fagyi jövőbeli variációiról és a hozzá kapcsolódó új kari hagyományok megteremtéséről. A szakmai visszajelzések alapján egyértelművé vált, hogy ennek a kezdeményezésnek a jövője ki van kövezve, és a folytatás garantált.

Ket_gombocert_ketkereken__Debutalt_a_Mernoki_Kar_fagyija_3

A szakmai visszajelzések alapján egyértelművé vált, hogy ennek a kezdeményezésnek a jövője ki van kövezve Fotó: Kovács-Jerney Ádám

Az új kari „védjegy” bemutatkozása kapcsán Prof. Dr. Sárosi József, az SZTE Mérnöki Kar dékánja kiemelte a közösségi összefogás és a szakmai kreativitás fontosságát:

– A Mérnöki Karon hiszünk abban, hogy a közösség ereje és az innovatív gondolkodás a legsnagyszerűbb eredményeket szüli. Rendkívül büszke vagyok arra, hogy az érzékszervi bírálat során a hallgatóink és munkatársaink ilyen magas számban és ekkora szakmai lelkesedéssel vettek részt a Kar fagyijának debütálásán. Külön öröm számomra, hogy a június 8. és 12. között záróvizsgázó végzőseinket a sikeres megmérettetés után a Kar vendégeként köszönthetjük két gombóc fagyival a szegedi Trécselőben, ezzel is elismerve az évek során tanúsított kitartásukat és kemény munkájukat – hangsúlyozta a dékán.

Ket_gombocert_ketkereken__Debutalt_a_Mernoki_Kar_fagyija_4

A különleges édesség ötössel vizsgázott, ezért ez a finomság lesz a június 8-a és 12-e közötti záróvizsga-hét igazi nyári slágere Fotó: Kovács-Jerney Ádám

Mivel a különleges édesség az első teszten ötössel vizsgázott, büszkén jelentjük be, hogy ez a finomság lesz a június 8-a és 12-e közötti záróvizsga-hét igazi nyári slágere. A sikeresen záróvizsgázó hallgatóinkat ezzel a hűsítővel szeretnénk köszönteni, így a sikeres vizsgát követően minden friss diplomásunk a Kar vendége két gombóc MK fagyira a szegedi Trécselőben.

Természetesen mivel büszkék vagyunk a kezdeményezés mellett erre az ízharmóniára, azok a hallgatóink és munkatársaink sem maradnak ki a jóból, akik ebben az időszakban nem vizsgáznak, hiszen a különleges MK fagyi számukra is elérhető és megvásárolható lesz a Trécselő pultjánál.

Köszönjük a rengeteg érzékszervi bírálónak a részvételt, a végzősöknek pedig sok sikert kívánunk a záróvizsgákhoz!

Borítókép: Két gombócért kétkeréken – Debütált a Mérnöki Kar fagyija

Kovács-Jerney Ádám

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

    Kapcsolódó hírek