
Egyhetes intenzív kulturális tanulmányúton vett részt az SZTE Mérnöki Kar hatfős küldöttsége Kína egyik legdinamikusabban fejlődő tengerparti metropoliszában, Ningboban.
A Ningbo University Sporttudományi Intézetének meghívására szervezett utazás célja a nemzetközi tudományos kapcsolatok elmélyítése és a tapasztalatcsere volt. A szegedi Mérnöki Kar képviseletében Apró Fanni, Csík Dominik, Kovács Tamás, Mészáros Attila, Miklós Tímea és Pesti Richárd vágott neki a küldetésnek: a 11 órás repülőút és a többezer kilométeres távolság leküzdése után a hallgatók és kutatók azonnal fejest ugrottak a keleti felsőoktatás és az ázsiai kultúra világába.

A szegedi Mérnöki Kar képviseletében Apró Fanni, Csík Dominik, Kovács Tamás, Mészáros Attila, Miklós Tímea és Pesti Richárd vágott neki a küldetésnek Fotó: Mészáros Attila
A program egy ünnepélyes nyitóceremóniával indult, ahol a fogadó intézmény vezetősége és oktatói mutatták be képzési portfóliójukat, kutatási projektjeiket, valamint az egyetemen folyó sporttudományi fejlesztéseket. A szakmai párbeszédet a szegediek egy kis hazai figyelmességgel fűszerezték meg, ugyan is a szívélyes fogadtatást eredeti magyar Pick szalámival, klasszikus Tokaji borral és Sport szelettel hálálták meg. A hungarikumok azonnali közvetlen, kötetlen és barátságos hangulatot teremtett a két egyetem képviselői között.

A Ningbo University Sporttudományi Intézetének meghívására szervezett utazás célja a nemzetközi tudományos kapcsolatok elmélyítése és a tapasztalatcsere volt Fotó: Mészáros Attila
– Felejthetetlen hét napot tölthettünk Kínában. A hivatalos nyitóünpségtől a könyvtári látogatásokon át a hagyományos festésig minden program óriási élményt jelentett. A helyi gasztronómia pedig feltette a koronát az útra – a halaktól és garnéláktól kezdve még a medúzát is megkóstoltuk! Nagyon hálásak vagyunk a Mérnöki Karnak és a Ningbo University-nek ezért a szakmailag és emberileg is meghatározó lehetőségért – mondta el Mészáros Attila, az SZTE Mérnöki Kar Mechatronikai és Automatizálási Intézet tanársegédje.

A Kelet-Ázsiában kiépített szakmai párbeszéd és a közös élmények kiváló alapot teremtenek a két intézmény közötti jövőbeli tudományos együttműködésekhez Fotó: Mészáros Attila
Ezek a lehetőségek és az ilyen típusú tanulmányutak nemcsak a résztvevők személyes és szakmai fejlődését szolgálják, hanem hosszú távon az SZTE Mérnöki Kar nemzetközi beágyazottságát és kapcsolatrendszerét is erősítik. A Ningboban szerzett tapasztalatok, a Kelet-Ázsiában kiépített szakmai párbeszéd és a közös élmények kiváló alapot teremtenek a két intézmény közötti jövőbeli tudományos együttműködésekhez.
Borítókép: Szegedről Ningboba - tudomány és kultúra Fotó: Mészáros Attila
Kovács-Jerney Ádám