Borito_TT

Ismét kari siker a Techtogether versenyen

A 2022. október 18-19 között megrendezett Techtogether versenyen ismét sikert ért el karunk hallgatói csapata, az Airrari-STECO team.

A Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karának Airrari-STECO teamje idén is részt vett a Techtogether mérnök hallgatói versenyen, amelyen már több éve eredményesen szerepel.

A versenyen a hallgatóknak additív gyártás, automatizálás, robotika, ipari és jármű-szoftverfejlesztéssel kapcsolatos feladatokat kell megoldaniuk, amelyeket olyan cégek adnak ki, mint például a Bosch Rexroth, a KUKA, a Knorr-Bremse vagy a Humda. Így a csapattagok, valós céges és ipari környezetből érkező kihívások megoldásával szerezhetnek értékes szakmai tapasztalatot.

A feladatok lehetnek helyszíni feladatok, ezeknél elengedhetetlen a jó probléma megoldó képesség, illetve szükség van a megfelelő és széleskörű tudásra és kommunikációra a tagok között.

Vannak előzetesen kiküldött feladatok is, ezek általában jóval összetettebb feladatok, melyek komoly utánjárást és munkát igényelnek. A megoldásra kb. 1-2 hete van a versenyzőknek és a megoldásokat a helyszínen kell bemutatniuk az adott cég képviselőinek, ezzel is bizonyítva rátermettségüket. Idén a csapat 18 fővel indult és 12 csapatból a legjobbnak bizonyult a KUKA CEE GmbH Magyarország, illetve a Trenkwalder Recruitment Kft. feladatai kapcsán.


Gratulálunk a Csapat minden Tagjának a szép eredményhez!



312268926_804350337687251_1954600705047760460_n











Forrás: facebook.com/airrari.szeged