pexels-startup-stock-photos-7112

Online rendezi meg idén az SZTE a Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny elődöntőjét

37 csapat méri össze tudását a Szegedi Tudományegyetem IX. Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyének 2020. december 11-i elődöntőjében. A középiskolások természettudományi ismereteit és kreativitását mozgósító vetélkedő fordulóit az SZTE a koronavírus-járvány miatt ketté bontotta. Az idei elődöntőből 6 csapat jut tovább.

A IX. Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyre Balatonalmáditól Debrecenig, Budapesttől Hódmezővásárhelyig sőt a vajdasági Zentáról is jelentkeztek középiskolások. Összesen 37 csapat vesz részt a természettudományi verseny elődöntőjén, amelyet a pandemiás helyzet miatt online rendeznek meg az SZTE Coospace rendszerében 2020. november 11-én.

„Szent-Györgyi Albert és munkássága, valamint az orvosi- élettani, fizikai és kémiai Nobel-díjasok 2015 és 2019 között”. Ez az idei Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny fő témája, de a 2021-ben centenáriumát és alapítása 440. évfordulóját ünneplő Szegedi Tudományegyetem történetével kapcsolatos kérdésekre is számíthatnak a versenyzők. A biológia, kémia és fizika kérdéssorokat, a művelődéstörténeti, kreatív feladatokat a szegedi egyetem elismert oktatói állították össze.

Az elmúlt 8 évben csaknem ezer diák vett részt az SZTE Nobel-díjas kutatójának munkásságához kötődő vetélkedőn. A versenyzők közül 189 diák kétszer, 28 pedig háromszor is jelentkezett a megmérettetésre. Összesen 106 iskola csapatai képviseltették magukat. A debreceni Tóth Árpád Gimnázium a rekorder, az iskolai diákjai minden évben részt vettek a tanulmányi versenyen. Az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola 2020-ban hetedik alkalommal küld csapatot.

Az ifjú tehetségekkel 154 felkészítő tanár foglalkozott. A vetélkedő 2021. évi döntőjén a szervezők immár harmadik alkalommal díjazzák azokat, akik többször új csapatokkal tértek vissza és jó helyezéseket értek el. A pedagógusok közül is kiemelkedik a Zentáról érkező Máriás Ildikó és az orosházi Gabnai Edit, mindketten hetedik alkalommal készítik fel diákjaikat az SZTE innovatív vetélkedőjére.

Az SZTE Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny szervezése uniós forrásból valósul meg, az EFOP-3.4.4-16-2017-00015, „A Szegedi Tudományegyetem készségfejlesztő és kommunikációs programjainak megvalósítása a felsőoktatásba való bekerülés előmozdítására és az MTMI szakok népszerűsítésére” című pályázatnak köszönhetően.


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


Sisak_MagdolnaSisák Magdolna - GTK, pénzügy-számvitel

Azért jöttem ide, mert nővérem is gazdasági szakon végzett, és mondta, hogy ez előnyös a munkaerőpiacon, mert elég jó helyen tudott vele elhelyezkedni. Eddig nincsenek negatív élményeim, bár sokat kell tanulni, de tetszik nagyon a kar, és maga a szak is, ajánlom másoknak is. Diákközpontú, gyakorlatias az oktatás, hasznos ismeretekre teszünk szert.




Frech DánielFrech Dániel – ÁJTK – jog

Úgy gondolom, hogy az egyetemen nagyon családias a légkör, nagyon közvetlenek és segítőkészek az oktatók. Nem is meglepő, hogy mindig előkelő helyeken szerepelünk az országos megmérettetéseken. Ugyanakkor Szeged miatt is érdemes ide jönni tanulni, hiszen nagyon szép, tiszta és rendezett ez a város.





További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *

  • július 10.
    Egész napos
    A jelentkezés óta megszerzett és a pontszámításhoz nélkülözhetetlen, vagy többletpontokat igazoló dokumentumok pótlására előreláthatóan április második felétől legkésőbb 2024. július 10-ig lesz lehetőség. A pontszámítás kizárólag az E-felvételi rendszerébe megfelelő módon feltöltött dokumentumok alapján történik. Ezért kifejezetten fontos odafigyelni arra, hogy a szükséges dokumentumok megfelelően legyenek feltöltve.