A szolgálólány meséje regényváltozatát és könyvadaptációjának első évadát elemezte a nagy érdeklődést kiváltó, Zoom-on megvalósuló programon Dr. Sághy Miklós, akinek fő kutatási területe az adaptáció, azon belül az irodalmi adaptáció. A sorozat pillanatképeivel és rövid videórészletekkel kísért prezentációjából többek között azt is megtudhattuk, a regény beszédmódja hogyan érzékelteti a főszereplő bezártságát, és miképpen emeli át ugyanezt képi világába a filmes történetmondás.

Margaret Atwood kanadai szerző 1985-ben megjelent regényének kétségkívül a 2017-ben bemutatott – azóta három évadot megélt – adaptációja, azaz a televíziós sorozat hozta el a világhírnevet, noha már 1990-ben filmre vitték, a könyv magyar fordításban pedig 2006-ben látott napvilágot.

- A könyv eseményeit az első évad öleli fel, és néhány változtatást leszámítva meglehetősen pontosan követi az alapvető cselekményszálakat – tudtuk meg az előadótól. Az Egyesült Államok területén alakult Gileád Köztársaságban járunk, ahol a különböző környezeti ártalmak, illetve betegségek miatt jelentősen csökkent a termékenység. A vallási fanatikus rezsim a termékeny nőket szolgasorba kényszeríti, akiknek feladata, hogy a Parancsnokot és feleségét – akikhez kiutalták őket –, gyermekkel ajándékozzák meg. Vannak azonban olyan nők, akikre ennél is rosszabb sors vár, őket a Gyarmatokra száműzik. Erősen szabályozott, földi örömöktől megfosztott világ tárul elénk, Fredé, a szolgálólány elbeszélésében.

Dr. Sághy Miklós Atwood Gileádja és George Orwell Óceániája között vont párhuzamot.

A szolgálólány meséje a főszereplő által narrált női sorstörténet. A könyvváltozatban mindez egy hangszalagra mondott memoár, azaz utólagos történetmondás, ami azt sugallja, hogy Fredé megmenekülhetett. Mesélőnk nem mindentudó, hiszen csak a saját szemszögéből tudja bemutatni Gileádot. Napjainak meghatározó állapota az unalom, hisz nagyrészt szoba- és házi fogságra ítéltetett. A történetmesélés, az emlékezés lelki menedék számára a rabság napjaiban.

A sorozatban belső monológok formájában halljuk a főhős gondolatait. A szubjektív kameraállások a személyes nézőpont megjelenítését segítik. A szolgálólány belső érzékelését hivatottak bemutatni a lassítások is, melyek a „belső idő” múlását érzékeltetik. Fredé hangulatának, érzelmeinek érzékletes átadása sokszor kötődik a jól megválasztott zenékhez és a nagyon gyakori premier plánokhoz. A regény részletgazdag leírásai leginkább az utóbbi filmnyelvi eszközben köszönnek vissza, amikor is arcközeli felvételek árulkodnak a karakterek lelki történéseiről.

A sorozat elbeszélőmódja azonban – a könyv felépítésével ellentétben – elsősorban külső nézőponthoz kötődik. Számos olyan eseményről szerzünk tudomást, amiről Fredé (azaz June) nem tudhat: a hetedik rész például teljes egészében férjéről, Luke-ról szól. A parancsok és a parancsnokné történetét is külső nézőpontból ismerjük meg részletesebben. Ezáltal az elnyomókról is sokkal árnyaltabb képet kapunk a regényhez képest – a premier plánok megmutatják az érzéseiket, emberibbé teszik őket.

A Kutatók Éjszakája előadásán Dr. Sághy Miklós tanszékvezető beszélt arról is, hogy mit szimbolizálhat a fényekkel való játék. A sorozat meghatározó vizuális sajátossága az erős ellenfények használata, illetve a világos és sötét terek kontrasztos elválasztása. Gyakran előfordul, hogy már-már természetfeletti fénysugár hatol a sötét, bezárt terekbe. Ezek kapcsán akár az ártatlanság, tisztaság szimbólumara is gondolhatnánk, ám ez az ábrázolásmód nem csak bűntelen karakterekhez kapcsolódik. Fontos még a filmben a doboz-metafora. Az egyik jelenetben ugyanis a parancsnokné egy zenélő dobozt ajándékoz Fredének. Felnyitáskor a dobozba zárt táncoslány életre kel, s ez a bezártság, dobozba zártság a szolgálólány életét, helyzetét is jelképezheti. A fények is hasonlóan értelmezhetőek, hiszen a rendszer építői saját magukat is bezárták a szigorú szabályrendszerbe, azaz egy sötét térbe, ahová behatol az erős fény. Ez a film egyik fontos metaforája. A vakító fény szintén visszatérő elem, amely – a regény történetmesélését idézve – az átláthatatlanságot, a nem tudást jeleníti meg.

Végezetül a lázadás-motívumok sorozatbeli szerepére tért ki Dr. Sághy Miklós. Erre véleménye szerint azért fektettek nagyobb hangsúlyt az alkotók, mert a regénnyel ellentétben itt az elbeszélés nem utólagos. A sorozatban nincs előreutalás, nem egy túlélő mondja el a történetet. Ennek ellensúlyozását segítheti a lázadás nyomatékosabbb ábrázolása, mely azt sugallhatja számunkra, van remény a kiszabadulásra, a szolgálólányok és a gyermekek megmenekülésére.

SZTEinfo - Lovai Szilvia