potfelveteli

Több mint 380 hallgató került be a pótfelvételi eljárásban a Szegedi Tudományegyetemre

Tovább növelte hallgatói létszámát a Szegedi Tudományegyetem. A 2020-as általános felvételi eljárásban felvett 5906 új hallgató mellett 387 jelentkező került be a pótfelvételi eljárás során az SZTE valamely képzésére. A gólyákat 2020. augusztus 31. és szeptember 5. között, előre egyeztetett időpontban, az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központba várják beiratkozásra.

Több mint 440 képzést hirdetett a 2020-as pótfelvételi eljárás során a Szegedi Tudományegyetem 12 kara és Tanárképző Központja, alap, mester, osztatlan és felsőoktatási szakképzéseken, államilag finanszírozott és költségtérítéses helyekre. A képzésekre több mint 600-an jelentkeztek, közülük 387 hallgatót vett fel az intézmény. Azok, akik nem nyertek felvételt, vagy nem is jelentkeztek felsőoktatási intézménybe, augusztus 9-ig jelentkezhettek az SZTE képzéseire. A ponthatárokat augusztus 27-én hozták nyilvánosságra a felvi.hu oldalon.


Továbbra is az egyik legnépszerűbb felsőoktatási intézmény az SZTE


A 2019-es adatokhoz képest több mint 50 fővel emelkedett a pótfelvételi eljárásban jelentkezők száma. A szegedi egyetem képzéseire összesen 609-en jelentkeztek, ezzel hazánkban az egyik legnépszerűbb felsőoktatási intézmény az SZTE lett. A több mint 600 jelentkező közül összesen 387 hallgatót vett fel az intézmény: 236-an alap, 73-an osztatlan, 36-an mester, 42-en felsőoktatási szakképzésen kezdhetik meg tanulmányaikat. A legtöbb hallgató nappali és levelező munkarendű képzéseken kezdi meg a 2020/2021-es tanévet.


A legtöbb jelentkezőt az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar (JGYPK) fogadja, itt több mint 100 pótfelvételis hallgató kezdheti meg tanulmányait. A JGYPK képzései mellett népszerűek az Állam- és Jogtudományi Kar, valamint a Természettudományi és Informatikai Kar szakjai is. A legtöbb pont – összesen 440 – a keleti nyelvek és kultúrák (altajisztika) szakra kellett, de magas volt a ponthatár az általános orvos (421 pont), a gépészmérnöki (412 pont), az élelmiszermérnöki (408 pont), a fogorvos (401 pont), a mechatronikai mérnöki (400 pont), valamint a földrajz (400 pont) szakokra is.


Több mint 8000 gólya várható az SZTE-re


A külföldi hallgatók folyamatban lévő felvételi eljárásának lezárását követően várhatóan több mint 8000 új hallgató kezdheti meg tanulmányait 2020 szeptemberétől a Szegedi Tudományegyetemen. A gólyákat 2020. augusztus 31. és szeptember 5. között, előre egyeztetett időpontban az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központba várják beiratkozásra. A rendezvény nem titkolt célja, hogy az egyetemre érkezők már az első nap érezzék, Szeged legnagyobb közösségének tagjaivá váltak.


A gólyák beilleszkedését az SZTE Felvettek honlapja is segíti, ahol minden szükséges információt megtalálnak egyetemi éveik megkezdéséhez.


SZTEinfo


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták

Roop DhanjalRoop Dhanjal – GYTK, gyógyszerész

Európában kerestem olyan egyetemet, ahol kiemelkedő a gyógyszerészképzés, így találtam rá a Szegedi Tudományegyetemre. Kiderült, hogy néhány ismerősöm is itt tanul vagy tanult, és ők is elismerően beszéltek mind a városról, mind a képzésről. Rendkívül jó oktatóink vannak, a képzés pedig igazán gyakorlatorientált, magas színvonalú. Szegedet is szeretem, főleg télen, akkor igazán gyönyörű a város. Élvezem, hogy minden közel van, mindenhova könnyen és gyorsan eljutok.






mendezMatheus Vasconcelos Goes Mendes – ÁOK: orvos

Brazíliából érkeztem, de nagyon otthonosan érzem magam Szegeden. Rengeteg hasznos tudásra tettem itt szert, amihez a jól felszerelt laborok és a modern könyvtári környezet is hozzájárult. A város nyüzsgő mégis biztonságos, jó az életminőség és minden segítséget megkapunk a beilleszkedéshez. Legyen szó tanulmányi ügyintézésről vagy szálláskeresésről.



További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *

  • július 10.
    Egész napos
    A jelentkezés óta megszerzett és a pontszámításhoz nélkülözhetetlen, vagy többletpontokat igazoló dokumentumok pótlására előreláthatóan április második felétől legkésőbb 2024. július 10-ig lesz lehetőség. A pontszámítás kizárólag az E-felvételi rendszerébe megfelelő módon feltöltött dokumentumok alapján történik. Ezért kifejezetten fontos odafigyelni arra, hogy a szükséges dokumentumok megfelelően legyenek feltöltve.