Bezár

Hírarchívum

cover_2019_ab_osz_v2

Felkészítő Napok és Őszi Állásbörze az SZTE-n

Felkészítő Napok és Őszi Állásbörze az SZTE-n

2019. szeptember 19.
3 perc

Október 8-án 10 órakor megnyitja kapuit a régió legnagyobb álláskeresési fóruma. Az SZTE Őszi Állásbörze előtt felkészítő napokkal várják az egyetem gyakornoki- és munkahelyet kereső hallgatóit. A személyes tanácsadásokra és workshopokra szeptember 26-ig várják a jelentkezőket.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Kiválasztás HR-es szemmel


2019 őszén október 1-je délutánján előadásokkal indul az SZTE Őszi Állásbörzét megelőző programsorozat az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ Kiállítói Terében. 16 órától a „Mondd, te kit választanál?” című előadás során az érdeklődők arra kaphatnak választ, hogy ki számít jó jelöltnek a HR-es szemében a pályázatok előszűrésekor, mivel lehet jó pontokat szerezni interjúhelyzetben, illetve, hogy a munkáltatók milyen egyéb szempontokat tartanak fontosnak a kiválasztás további lépcsőin. A következő előadás a motiváció kérdését járja körbe, hozzásegítve az érdeklődőket ahhoz, hogy felismerjék saját mozgatórugóikat, céljaikat és a kijelölt irányok megvalósításához vezető utat. Végül 18 órától egy különleges műfaji elemmel színesítették a programot: a szegedi slam poetry csapata a pályaválasztás, a kapunyitási pánik, az állásinterjúk, a „hogyan fogsz ebből megélni” problémáját, a feladhatatlan álmok történeteit fogalmazza meg kellő öniróniával és őszinteséggel, kis ízelítőt adva arról is, hogy milyen érzéseket kelthet bennünk a munkaerőpiaccal való találkozás.


AB_felkeszito1


Személyes tanácsadások


Október 2-án, 3-án és 7-én személyes tanácsadások formájában négy témát ajánlanak a szervezők: a jelentkezők segítséget kapnak a pályatervezéshez és a reális álmok szövögetéséhez, a tartalmi és formai szempontból is megnyerő önéletrajz összeállításához. A stíluskommunikációs tanácsadáson közelebb kerülhetnek a személyiségükhöz illő stílus megtalálásához és végül az interjúalany szerepébe bújhatnak, előzetes élményt szerezhetnek az interjú menetéről, a várható interjúkérdésekről és saját felkészültségükről, tét nélkül, ugyanakkor hasznos visszajelzésekkel gazdagodva.


Október 4-én két workshopra is jelentkezhetnek az interakcióra vágyók: 9 órától 13 óráig a résztvevők játékos feladatokon keresztül fejthetik meg, hogy melyik MBTI személyiségtípusba tartoznak, míg 14 órától 18 óráig a tárgyalás- és érveléstechnikai workshopon pontosabb képet kapnak saját kommunikációs stílusukról és arról, hogyan lehet minél magasabb szinten együttműködni úgy, hogy ezzel párhuzamosan a saját elképzeléseiket is érvényesítik.


A tanácsadásokra és workshopokra SZTE-s hallgatók jelentkezését várják szeptember 26-ig. A részletes programok és a jelentkezési lap az SZTE Őszi Állásbörze és Felkészítő Napok Facebook esemény alatt érhető el. A részvétel térítésmentes, a helyek feltöltése a jelentkezési sorrend alapján történik. Az előadások szélesebb közönség számára is nyitottak, várják mindazokat az érdeklődőket, alumnikat, akik kíváncsiságát felkeltette valamelyik téma, aktualitása van számukra.


Több mint 60 kiállító vesz részt az SZTE Őszi Állásbörzén


2019. október 8-án, kedden 10-kor veszi kezdetét az SZTE Őszi Állásbörze a Karrier Iroda szervezésében. Az eseményre az egyetem gyakornoki helyet kereső hallgatóit, leendő frissdiplomásait és minden olyan már szakmai tapasztalattal rendelkező érdeklődőt várnak, aki kíváncsi arra, hogy jelenleg milyen nyitott pozíciókat kínálnak a munkáltatók. A régió legnagyobb álláskeresési fórumának ismét az egyetem központi helyszíne, a József Attila Tanulmányi és Információs Központ Átriuma ad otthont.


AB


A több mint 60 kiállító között regionális cégek, az ország legnagyobb multinacionális és hazai vállalatai, munkaerő-közvetítők és egyéb szolgáltatók egyaránt megtalálhatók. A céges képviselők személyesen tájékoztatják a látogatókat a kínált pozíciók jellegzetességeiről, elvárásokról, a jövőben várható gyakornoki- és munkalehetőségekről. Az állásbörze hangulatos helyszíne egyéb kísérő programoknak is helyet ad.


További információ az SZTE Őszi Állásbörze programokról és a kiállítókról a Karrier Iroda oldalán, illetve a rendezvény Facebook eseményében érhető el.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek