TDK

Sikeres szakmai program az NTP-HHTDK-21-0066 projekt keretében

A Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kar Tudományos Diákköri Tanácsa az NTP-HHTDK-21-0066 pályázat támogatásával 2022. május 2-án a TDK versenyben résztvevő hallgatók számára korábbi Pro Scientia Aranyérmes és OTDK helyezettek részvételével kötetlen beszélgetéssel egybekötött szakmai előadásokat szervezett.

A rendezvény alkalmából a résztvevőket Prof. Dr. Bánáti Diána tudományos dékánhelyettes köszöntötte, ezt követően a Mérnöki Kar korábbi OTDK díjazottjai tartották meg előadásaikat. A népes hallgatóságban a TDK versenyek iránt érdeklődő hallgatókat köszönthettünk. A rendezvény elsődleges célja az OTDK-n díjazott hallgatók sikereinek bemutatása, szakmai „jógyakorlatok” átadása volt. Ennek révén a hallgatóság számára a kutatói / tudományos életpályában rejlő lehetőségek bemutatására nyílt lehetőség. A rendezvény további fontos célja volt, hogy a tudományos diákköri tevékenységet újabb tehetséges hallgatók körében népszerűsítse, és hogy a hallgatóságot motiválja a későbbi tudományos diákköri tevékenységre.

A meghívott díjazott hallgatók tartalmas szakmai előadásokat tartottak, majd beszéltek a tudományos kutatás folyamatáról, az eredmények közzétételének lehetőségeiről és arról, hogy a prezentálás során milyen technikákra kell odafigyelni. A résztvevők aktívan bekapcsolódtak a beszélgetésbe és sok kérdéssel tették élvezetessé a rendezvényt. A szakmai eseményt több oktató is fontosnak tartotta és megtisztelte.

Az esemény főszervezői voltak Prof. Dr. Bánáti Diána egyetemi tanár, a Mérnöki Kar tudományos dékánhelyettese, Dr. habil. Zsótér Brigitta egyetemi docens, tehetséggondozásért felelős dékáni megbízott és Joóné Muhi Piroska mesteroktató, a kar Tudományos Diákköri Tanácsának titkára.

A rendezvény a résztvevők kötetlen beszélgetéssel egybekötött vacsorájával ért véget.

A találkozó finanszírozásában közreműködött az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő és a Nemzeti Tehetség Program „Az Országos Tudományos Diákköri Konferencián, valamint tudományos műhelyein való részvétel és a lebonyolítási feladatok ellátása” című és az NTP-HHTDK-21-0066 számú pályázaton keresztül.


876