22_VISYFARM

Nyitrán került sor a VISYFARM projekt soron következő találkozójára

A Szlovák Mezőgazdasági Egyetem Közgazdaságtudományi és Gazdálkodástudományi Kara szervezésében, a 17. Nemzetközi Tudományos Napokhoz kapcsolódóan került sor a VISYFARM projekt soron következő találkozójára, melyen Dr. Kis Krisztián és Dr. Nagy Sándor képviselték karunkat.

A prágai Cseh Élettudományi Egyetem Közgazdaságtudományi Tanszéke pályázati támogatást nyert az Erasmus+ program 2020-as “2.03 - Stratégiai partnerségek a felsőoktatásban” pályázati felhívása keretében. Partnereivel közösen olyan projekt megvalósításában vehet részt, amelynek középpontjában a fiatal mezőgazdasági termelők által irányított kisgazdaságok hosszú távú életképessége áll az ambiciózus európai „Green Deal” törekvés részeként kialakított új, „a gazdaságtól a farmig” stratégia keretében.

A megvalósítás során a nemzetközi csapat a konzorciumi országokban a kisgazdaságokban gazdálkodó fiatal gazdálkodókat célzó korábbi és új politikákra vonatkozó áttekintés és értékelés elkészítésére vállalkozik. Ezzel összefüggésben bemutatásra kerülnek olyan jógyakorlatok, melyek azt szemléltetik, hogy az élelmiszer-értéklánc egészére kiterjedő együttműködések miként járulnak hozzá a mezőgazdasági termelők hosszú távú életképességéhez. Végül pedig a hatékony gazdasági tervezést és döntéshozatalt támogató elektronikus eszközök létrehozására is sor kerül.

A projekt megvalósításában a Cseh Élettudományi Egyetem Közgazdaságtudomány Tanszékén kívül a következő partnerek vesznek részt: Poznani Élettudományi Egyetem (Lengyelország), Nyitrai Szlovák Mezőgazdasági Egyetem (Szlovákia), Vytautas Magnus Egyetem (Litvánia), Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kar (Magyarország). A felsőoktatási intézmények és a gyakorlati szakemberek közötti kapcsolatot a fiatal gazdálkodókat képviselő következő szervezetek biztosítják: a Cseh Köztársaság Fiatal Agrárgazdálkodók Társasága, a Lengyel Vidéki Ifjúsági Unió, és a Szlovákiai Fiatal Gazdák Egyesülete.

A 2022. május 11-13-ig tartó konferencia keretében a VISYFARM projekt is bemutatkozási lehetőséget kapott. A konferencia első napján a projekt általános bemutatására került sor. Ezt követően a résztvevők az Európai Zöld Megállapodás, és a „Termőföldtől az Asztalig” stratégia fiatal gazdákra gyakorolt hatásairól szóló előadást hallgathatták meg. A konferencia lehetőséget teremtett a projekt eddigi eredményeinek bemutatására is. A résztvevő konzorciumi tagok a projekt első szakaszában a projektben érintett országokat jól reprezentáló esettanulmányokat dolgoztak ki, melyek segítségével a gazdálkodók közötti együttműködések joggyakorlatai ismerhetők meg. Ezen esettanulmányok alapján az együttműködési jógyakorlatokról, valamint minden országra vonatkozóan a fiatal gazdálkodókat segítő intézkedésekről szóló prezentációk hangzottak el.

A konferencia részvétel egyúttal lehetőséget adott a projekt szakami előrehaladásának áttekintésére, a következő szakmai feladatok meghatározására is.