IMG_20211130_095754_borito

LINAMAR – FESTO workshop

2021. november 30-án esettanulmányokkal színesített szakmai napra került sor az SZTE Mérnöki Duális Képzési Központ és Mechatronikai és Automatizálási Intézetének szervezésében.

A szakmai nap létrejöttét a Mérnöki Duális Képzési Központ részéről Dr. Péter Szabó István, a Mechatronikai és Automatizálási Intézet részéről Kóczi Dávid és Dr. Sárosi József segítette.


IMG_20211130_111038


A rendezvény során a hallgatóság a Linamar Tervező és Gyártó Központ, és a Festo Kft. gyakorló szakembereinek előadásait hallgathatta meg. A Linamar Tervező és Gyártó Központ „Egyedi automatizált gyártáskiszolgálás- és támogatás – Az anyagmozgatástól a jelöléstechnikán át, az ipari kommunikációig”, a Festo Kft. pedig „Jelenből a jövőbe – Ipar 4.0” című előadása keretében esettanulmányok bemutatására került sor, melyek révén a rendezvény iránt érdeklődők a már bevált, költséghatékony autóipari megoldások termelő vállalatoknál való alkalmazásának lehetőségeibe pillanthattak bele.


IMG_20211130_090238


A hallgatóság körében elsősorban végzős hallgatókat köszönthettünk, akik számára a rendezvény a cégekkel való kapcsolatfelvétel, tájékozódás lehetőségét is biztosította. A szakmai nap a résztvevő cégekkel kialakult szoros együttműködés eredményeként jöhetett létre, és a résztvevő cégekkel további együttműködések kialakítására irányuló törekvésekhez illeszkedik.