Újabb csoportos foglalkozás középiskolásoknak az SZTE Mérnöki Karán

A Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kar Tudományos Diákköri Tanácsa 2020. november 6-án ismét csoportos foglalkozást tartott középiskolásoknak. A rendezvényt online bonyolították le.

Dr. habil. Zsótér Brigitta egyetemi docens, a kar tehetséggondozásért felelős dékáni megbízottja köszöntötte a kiválasztott és meghívott középiskolásokat.

Ezt követően előadást hallgattak a résztvevők a kutatás módszertani alapokról, módszerekről játékos formában, mintavételezés fajtáiról, a kérdőíves vizsgálatokról, a kérdőívek általános felépítéséről, az interjú készítés szabályairól, valamint a tudományos vitákról, konferenciák menetéről.

 a


b

A csoportos foglalkozás következő napirendi pontjában Joóné Muhi Piroska, a TDT titkára ismertette a hallgatósággal, hogy a kapott tudományos eredményeket hogyan kell elemezni és milyen módon lehet közölni pl. tudományos konferenciákon, kari TDK-n.

 

c


d


A csoportos foglalkozás zárásaként megköszönték az előadók a megtisztelő figyelmet.

A rendezvény finanszírozásában közreműködött az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Emberi Erőforrások Támogatáskezelő és a Nemzeti Tehetségprogram „A hazai Tudományos Diákköri műhelyek rendezvényeinek támogatása” című és NTP-HHTDK-19-0001 számú pályázaton keresztül.

678