Pneu2

II. helyezést ért el a Mérnöki Kar csapata a XIII. Pneumobil Versenyen

Az évente megrendezett nemzetközi mérnöki kihívásban idén módosított forgatókönyvet követve, virtuális módon bírálták el a mérnökhallgatók által tervezett pneumobilok terveit, mely versenyen a Pepp-Air csapat az előkelő II. helyet szerezte meg.

A jelenlegi nemzetközi járványhelyzetre és az érintettek iránt érzett aggodalomra tekintettel a verseny idén módosított forgatókönyv szerint zajlott, amely ezúttal is lehetővé tette, hogy a résztvevő hallgatók összemérjék tudásukat, miközben biztosította minden résztvevő biztonságát, fókuszban tartva a mérnökhallgatók tehetségét és innovációit.

9 ország 24 egyeteméről összesen 48 csapat vett részt a versenyen, ahol a jelentkezők 4 kategóriában mérhették össze tudásukat.


Pneu3


A Pepp-Air csapat tagjai tavaly, az Aventics 2019-es kihívásán



A Pepp-Air csapat létszáma idén 5 főre csökkent, de a csapattagok így is megküzdöttek a nehézségekkel.

Lelkes, kitartó munkájuk révén, valamint felkészítő tanáruk támogatásával a legjobb műszaki dokumentációk kategóriában a dobogós, II. helyet szerezték meg. I. helyen holtversenyben a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és az Estonian University of Life Sciences intézmények hallgatói végeztek. (Részletes eredménytábla ITT tekinthető meg)


58441163_294483204809578_936442250806689792_n
Tesztelés alatt


Külön érdekesség és elismerő volt számunkra, hogy a verseny szervezői az idei verseny 'reklámarcának' a Pepp-Air 2019-es autóját választották (borítóképünkön).


97769589_849887712158639_6508470913531379712_n
A Pepp-Air csapat tagjai a karosszéria elkészítése közben

59087172_287747078829427_4748029153943486464_n
A véglegesítésre váró karosszéria

Csapattagok:

Horváth Zsombor csapatkapitány, Kollárovszky Tamás, Muci Szabolcs, Szentpétery Farkas, Dohány Tamás

Felkészítő tanár:dr. Tóth István Tibor CSc.


Ezúton gratulálunk a felkészítő oktatónak és a csapattagoknak szép eredményhez!


V_60307595_2215103985275197_2121359762825150464_o
Az elkészült pneumobil